Összes oldalmegjelenítés

2016. december 10., szombat

Falánk

A baráti körünkben többen panaszkodnak arra, hogy nem eszik a gyerek vagy ha eszik is, akkor minimális mennyiséget.
Nálunk az evészettel nincs gond, sőt!Vincinél már egy ideje feltűnt, hogy imádja a szénhidrátot(aminek én nem vagyok annyira híve...)
Bőségesen vacsorázott: kuszkusz, sült sajt, tejfölös-fokhagymás mártogatós volt a menü(nem tudatosan maradt ki a hús). Napirend következő pontja a fürdés, mese, alvás. Fürdés után jelezte, hogy még éhes, elnézve azt a mennyiséget, amit betermelt,nem adtunk neki repetát. A gyümölcsöstálban volt két paprika, kérte. Az egyiknek a felét felvágta neki Zoli.
Éjjel beosont mellém-észre sem vettem, Apját simán kitúrja-arra ébredtem, hogy öklendezik, miközben alszik. Felültettem, visszaköszönt  a paprika, ő pedig továbbra is aludt!Ami elég ijesztő!
Gyors zuhany-mindene olyan lett, a kádban kinyitotta a szemét, Zoli mellett aludt tovább, a másik ágyban is mindent összerókázott, úgy, hogy közben aludt!
Reggel derengett neki valami az éjjeli eseményekből, mert mutatta, hogy hányt.
Egyébként minden nadrág szűk pocakban rá. Amit Kendétől örököl, mind szűk vagy ép passzentos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése