Összes oldalmegjelenítés

2015. június 30., kedd

Bowling otthon gyerekekkel

Még a fiúk születése előtt az egyik közös hobbink a bowling volt. Mióta megszülettek bowlingozni sem voltunk, na majd 15 év múlva bepótoljuk.
Kendus régóta mondogatja, hogy szeretne egy bowling készletet, igazából már a gyerekgolyót elbírná szerintem, de Vinivel még nem kivitelezhető egy ilyen családi program.
Az egyik kedvenc oldalon(www.okosjatek.hu)megláttam a következő bowling készletet

és már rendeltem is, amikor kibontotta a csomagot, fülig ért a szája.
6 bábú van(kb. 6cm), pontosabban hat kisegér(mintájuk alapján három fiú és három lányból áll a készlet) és három golyó. Színesek, vidámak az egerek
és a golyók(kis tenyérbe illőek) is, fából készültek. Mióta olvastuk a Ruminit, azóta az egerek közelebb állnak hozzánk:)
Kendus egy idő után nehezítette a játékot, jengából kerítést épített a bábuk köré és így gurított. Vini magára vállalta a golyószedő szerepét.



2015. június 29., hétfő

Pakolunk és pakolunk

Dobozolunk, zsákolunk, pakolunk és pakolunk.
Megszabadulok ettől a retro pvc-től is. Hiányozni nem fog!
Hétfőre kell egy szoba és egy fürdő kivételével kiüríteni a szobákat, megkezdődik a 'bombázás'. Vinci mellett igazi kihívás a szelektálás, dobozolás. Amíg kipakoltam a felső konyhaszekrényből,(ami most szakadt le, észrevettem, hogy ferdén áll a szekrény, kijött a falból a tartóelem. Tudja a szekrény mikor kell feladni a szolgálatot) ő addig a teafiltert szétszakította, kiöntötte a borsot és földhöz vágta az olívaolajat. Ha nem foglalkozom vele, keres magának elfoglaltságot. Kendus szerepjátékozik, legózik egyedül és most a szokásosnál többet tévézhet. Vinci már több napja nem alszik nappal és éjjel is többször ébred, nehezen alszik vissza. Taknyos, fogzik. Napközben ha nem tör-zúz, akkor ordít. Torka szakadtából. Ma mondtam, hogy ha társasházban laknánk tuti feljelentettek volna már. Türelmes vagyok, de este már azt mondtam, hogy bármit megadnék a csöndért vagy egy hangtompítóért.


 Két ismerősünk is azt mondta, hogy szeret építkezni, felújítani. Szerintem ezt szeretni perverz dolog. Ha a jó oldalát nézem, akkor legalább mindenhol egyszer  az évben szép csillogó tisztaság és rend uralkodik(ahogy a fiaimat ismerem úgy sem állandósul ez az állapot). Lesz egy fiús , közös kuckójuk, ahol magukra zárhatják az ajtót(úgysem hagyom), de nem szúrja a szemem a rendetlenség. Lesz mosókonyhám szárítógéppel, télen nyűg a teregetés és a sok vasalnivaló....erre nyújt megoldást a mosókonyha. Lesz egy új konyhabútorom!Minden, aminek új illata van, csak jó lehet.
Még el sem mentünk, de már azt várom, hogy mikor jövünk haza.
Ilyenkor tűnik fel, hogy mennyi mindent felhalmozunk, felesleges dolgokat tartogatunk. Holnap reggel egy kis plusz pénzzel várjuk a kukásokat, annyi szemetünk van és hol van még a vasárnap....

2015. június 28., vasárnap

Mi lesz ebből a gyerekből?

Erős, akaratos, türelmetlen, vicces , hízelgő fiú.
Mi az, ami már most érdekli őt?
1. Autószerelés, autóvezetés és minden, ami az autóval kapcsolatos.
Már tud rendszámtáblát cserélni, kormányozni, ajtót nyitni, szerszámokat hozni-vinni, kalapálni,
váltani. Tegnap nem sok kellett ahhoz, hogy egy hibrid autót elindítson, profin kezeli a slusszkulcsot is!Apja jobbkeze:)Otthonosan mozog a műhelybe a szerszámok között. Az udvaron az az első, hogy bemegy a műhelybe szétnézni.
2. Kertészkedés. Imád locsolni, versengenek a fiúk, hogy ki hol és mit locsol. Vinci aláteszi a kezét a víz alá,így ellenőrzi a hőfokot. Ás, kapál, gazt szed. Néha a gazzal együtt jön a gyümölcs/zöldség/virág is. Idén ültettem először paradicsomot és meglepően sok termés lett. Még nem tesz különbséget zöld és piros paradicsom között, szedi ő lelkesen.
3. Pakolás, rámolás. Még tart a kiveszem, odateszem, elteszem(de nem a helyére)korszak. Sorba rendez, egymásra tesz.
4. Főzés. Kotyvaszt homokban, fürdőkádban. Kreatív, alapanyagai között szerepel a Tescós dominó, papírfecni, zsírkréta, kinder figura.
5. Technikai kütyük, főleg a laptop. Pár hete belecsapott a villám Zoli régi laptopjába(15 éves gép, akkor sokat ért, ma már semmit)ezt megkapta babrálásra. Odavan tőle. A játéktelefon nem köti le, az igazi annál inkább. Nyomkodja és duruzsol benne.

2015. június 27., szombat

Az első elalvás cumi nélkül

Este nagy büszkén jövök ki Vincitől és újságolom Zolinak: cumi-és hálózsák nélkül aludt el a kisember!Saját szemével akarta látni, nem hitt nekem:)
Fejben elterveztem, hogy 2 éves szülinapja körül elveszem(leszoktatom a cumiról). Kendus is nagy cumista volt, elvettem tőle, ordított három napon át, aztán megszokta az új helyzetet(nem volt más választása)
Vinci nehezen viseli a változásokat. Júliusban vakációzunk Szécsénybe, kíváncsi vagyok hány álmatlan éjszakát okoz majd neki(nekem)az új környezet. Gondoltam egy merészet: minek várjak a cumielkobzással még 1-2 hetet, elveszem tőle most.
Fáradt, kimerült volt tegnap, kihagyta a délutáni pihenést. Mára rájöttem, hogy a felső-légúti nyavalya bujkált már benne tegnap is, aminek mára láz, sírás és nemalvás lett a következménye.
Tegnap este menőztem, éjszaka annyira keservesen sírt, hogy visszakapta a cumit.
Ennyit az elvekről:)Majd ha meggyógyult visszatérünk a témára.
Mióta megszületett hálózsákban alszik, ragaszkodik hozzá.
Óriás méreteire már nem lehet zsákot kapni, varratni lehetne...többször próbálkoztam már a takaróval, de kiharcolta magának a zsákot(komfortosabb lehet). Tegnap este áttörés volt ebben is, elfogadta az elefántos takarót!

2015. június 25., csütörtök

Kendeszáj

Nem emlékszem már mi volt a szituáció, de Kendus hozzám vágta, hogy nem szeret!
Erre én: Oké.
Ő:Na jó Anya, gyere ide megmasszírozom  a lábad!

Amíg Anya vásárol

Amíg Anya vásárol, addig a fiúk élvezték a húgom felügyeletét és játszótereztek.
Sokat homokoztak, amikor mentünk értük, akkor is bent ültek a homokban(Vini mindig lerombolta más munkáját...még nem jött el nála az építős fázis)
Gazdagabb lettem egy új táskával , így 12 év után. Nem kell sajnálni, eddig is szép/praktikus tatyóim voltak csak mind használt(turiból), nem lehetett rajtuk látni, hogy nem újak. Egy bolti azért mégis más:)
Mióta a fiúk megszülettek leszoktam a válltáskáról(is), helyette oldaltáska van, ritkán hátizsák(soha nem voltam hátizsákos lány, gimiben is válltáskám volt)
Nagy ritkán beszabadulok a kedvenc üzletembe, most is kihasználva az alkalmat a táskán kívül vettem bikinit, fehérneműt is.
Kb. 2 órát voltunk távol. Zolival megittunk egy drága kávét,de finom kávét és ettünk egyet a töröknél. Ha rajtam múlt volna, akkor a gyrost a kocsiban eszem, hogy gyorsabban visszaérjünk a csemetéinkhez. Olyan ritkán vagyunk kettesben, mégis ha nincsenek mellettem hiányoznak.

2015. június 24., szerda

Hallásvizsgálat

Vincinek megkésett a beszédfejlődése. 2 éves státuszvizsgálaton javasolta a gyerekorvos, hogy menjünk el egy hallásvizsgálatra. Minden logopédiai kezelés első lépése a hallásvizsgálat. Lehet, hogy azért nem beszél ez a gyermek, mert nem is hall rendesen?Vagy csak bizonyos frekvenciákon hall?
Vini gagyog, babanyelven gügyög, amit mi nem értünk(még Kendus sem. Sok esetben a testvérek megértik egymást, kialakítanak egy közös nyelvet és a kicsi által használt nyelvet csak a nagy érti és ő fordít a szülők felé)
'Baba', 'Hama', 'Mama', 'Papa', 'Keje' szavakat  ritkán mondja. Ezeket is ritkán, nem tudom semmihez sem kötni, mikor gügyög, egyszer csak elkezdi és mondja.
Inkább mutat, mindenre. A középső és a mutatóujját összekulcsolja és úgy mutatja, hogy mit akar. Ha rákérdezünk, hogy mégis mit szeretne, akkor azt mondja, hogy 'e'. Ezt tudja elég hosszan is mondani. Frusztrált lesz, ha rögtön nem értjük meg, hogy ő mit szeretne, mire gondolt.
Nem utánoz állathangokat, kivéve a kutya ugatását, azt is elég sajátosan. Énekeket, dalokat nem dúdol. Mindent megért és ez jó!az értelmi képességeivel nincs probléma, sőt elfogultság nélkül állítom, hogy nagyon okos!
Pedig aztán én beszélek egész nap, be nem áll a szám.

Bethesdában voltunk audiológián és fül-orr gégészeten. Nem volt együttműködő, sírt, ordított, toporzékolt minden ellen: utálta a helyet, az orvost, az asszisztens és az egész szituációt. Ennek hangot is adott, csak akkor nyugodott meg, amikor kiléptünk az épületből. Kendével ellentétben soha nem volt kórházban, rossz emléke ezzel kapcsolatban nincs. Csak az a bizonyos fehér ruha és a fehér környezet.
Kulcscsörgésre és a játék bárány dobhangjára figyelt. A többit túlordította és nem reagált rá. Csak az érdekelte őt, hogy szabaduljunk onnan.
Egy műszert közel tartottak a füléhez, amiből hang jött ki, erre is reagált valamit(A típusú görbe lett a végeredmény)Az ő életkorában a fülhallgatós tesztet még nem lehet megcsinálni.
Bera vizsgálatot írtak elő szeptemberre. Erről azt kell tudni, hogy altatásban végzik és úgy vizsgálják a hallását. Hááátt, ööö az altatás ellen vagyok, még erősen hezitálok rajta.
Hosszú még a nyár, bízom benne, hogy beindul valami és nem lesz szükség rá,


2015. június 22., hétfő

Holnemvolt park

Holnemvolt parkban töltöttük a vasárnap délutánunkat, fiúk legnagyobb örömére.
Soha nem voltam nagy "Vidámparkos", Zoli annál inkább. Ő a húsvét napján bezsebelt locsolópénzt a hullámvasútra verte el:)
Elnéztem a muzeális darabú hullámvasutat, háááát igencsak ráférne egy alapos felújítás.

Lehúzásnak érzem az 500 forintos belépő szedését, bármire fel akar ülni az ember gyereke mélyen a zsetonok után kell nyúlnia. Az állatok megnézése, állatsimogató, játszótér ingyenes, de ha már karnyújtásnyira van a körhinta, akkor ki nem hagyjuk:)Pláne, hogy a zsetonok megvásárlása nem a játékoknál történik, hanem a büfékben, automatákban, a mi esetünkben a kürtőskalácsosnál.(Elindulunk az útra szánt kajából a Határ úton már semmi sincs és ők mindig olyan nagyon éhesek...)

Vincinek a vaddisznók tetszettek legjobban, az állatsimogatós részt most kihagytuk. Tündér Ilona tematikus játszótér nagyon bejött, főleg az, hogy minden fából van és jó ötletnek tartom, hogy egyre több ilyen épül. Kendus bement a mókuskerékbe, én hajtottam, erre megszólal: "Anya, ez elektromos?"Lecsúszott a krokis csúszdán is, felmászásnál a könnyebb utat választotta. Ha magas mászókára megy, akkor még mindig remeg a lába, segíteni kell neki.

Négyesben beültünk a mesehajóra. Abban a 5-8 percben, amíg ringatóztunk a sötétben, addig Vinci csendben volt és nem visított(már megérte befizetni a 4 zsetont:)
Mesehősök is régiek, pókháló szőtte be a helyüket(takarítás rájuk férne). Kendus félt a sötétben, mégis a  nap végén azt mondta, hogy az volt a legjobb, hogy "beültünk a motorcsónakba!"

Gagyi Thomas vonatra is felültek(Kendus már az elején kinézte magának), szeretett volna az öccse nélkül menni egy kört, de Vinike annyira ragaszkodott hozzá, hogy vele tartott.
Kendusnak mondtuk, hogy fogja végig Vinci kezét. Ezt komolyan vette és el nem engedte. Illúzióromboló a körhinta közepén lévő mű tó ,mű kacsákkal.
Vincit csak erőszakkal lehetett levenni a körhintákról,fülig ért a szája, végig mosolygott, oda volt meg vissza. Kendus is élvezte, ő elfogadta, hogy a körhintán egy kört mehet és ennyi, majd ha nyerünk a lottón...:)

2015. június 20., szombat

Kendeszáj

Mosakodás után mondja: "Mikor borotválkozhatok már?"

Nem a baseball sapkáját adom a fejére, hanem egy másikat: "Ebben úgy nézek ki, mint egy vándor!"

Két farmert mutatok neki, kérem, hogy döntse el, melyiket szeretné felvenni.
"Koszosabbat!"
(Csak az egyik koptatott volt)

Diavetítéshez készülődünk.
"Itt milyen nagy a por, biztos régen takarítottál!"

Pajtijával megbeszélték, hogy elszöknek az oviból(bízom benne, hogy csak egy rossz tréfa)
Ehhez kell egy ruha, amit meg kell varrnunk.
Taníts meg varrni!-mondja nekem. Hát rossz ajtón kopogtatsz fiam. Max a pelenkaöltés, foltozás megy.Esténként lefekvés előtt egy rossz pelenkába varrjuk együtt a nevét.
"Valahová ma elfelejtettünk menni!"
Hová?
"Varrónők boltjába!"

2015. június 19., péntek

Tűrőképesség

Vinci  alaptermészete akaratos sőt most fognövesztés miatt éjjel alig alszik, nappal szinte semmit. Estére zombik vagyunk mindketten, szünet nélkül megy a nyafi, visítás, ordítás.

1. Helyszín: bank
Rögzített árfolyamon fizetjük a házhitelünket. Minden hónapban egyszer ezzel kapcsolatban van elintéznivalóm(pénz befizetése). Kedves ismerősünk dolgozott a pénztárba, Vinci "szaladgáló"idejére esett a befizetés, sehogy nem akart megmaradni a kocsiban. Felállt és onnan jó hangosan hisztizett-hogy mindenki lássa, mennyire sanyarú sorsa van:)
Nem töltöttünk ott sok időt, mégis az egyik ügyintézőt-férfit-annyira zavarta Vinci ordítása, hogy a ottlétünk alatt kiment a bankból.(Pénztárostól megtudtam, hogy miattunk távozott)
Hát vagy nincs gyereke vagy rég volt már kiskorú a gyereke. Nehezen tolerálta Vinus hangoskodását.

2. Helyszín: kórház
Hallásvizsgálaton jártunk a Bethesdában(megkésett beszédfejlődés kivizsgálásának első lépcsője a hallásvizsgálat).
Igaz, hogy nem kerültünk orvos szeme elé a megadott időpontba csak jóval később, amikor már neki ebédideje és alvása lett volna. Ennek  hangot is adott.
Megkérdezi az asszisztens-férfi-miért sír ennyire ez a gyerek?Így nem értik egymás szavát a dokival. Menjek ki a vizsgálóból vele, vigasztaljam meg és menjek vissza.
Megvigasztalni nem lehetett, rossz élménye nincs, mégis visít a fehér ruhásoktól.


3. Helyszín: Lidl
Bevásárolni katasztrófa vele, minden kell neki, amit meglát, rámutat és kiált az ételért(lehet az nyers gomba vagy fagyasztott hal, nem válogat)
Persze tele hassal vágunk neki a vásárlásnak.
Félig állt már a bevásárlókosárba, amikor odajön hozzám egy nő, megszólított és elmondta, hogy teljesen átérez velem-mi ülhetett ki az arcomra?!-az ő gyereke is kiabál egésznap.

2015. június 17., szerda

Bátor hősöm

Kendus túl van az első fogászati látogatáson, így 4,5 évesen korainak tűnik, főleg, hogy kb. 1 éves kora után indult be nála a fognövesztés.
Nekem és szerintem a generációmnak rossz élményei, emlékei vannak az sztk-s foghúzásról, érzéstelenítő nélküli tömésről. Csak rá gondolok már az orromban érzem a régi fogorvosi rendelő szagát(az a szúrós hipós, fertőtlenítős bűz).4 évig hordtam fogszabályzót, ami leányálom a szájsebészeti beavatkozások után.
2006-ban sikerült megtalálnom a fővárosban azt a fogorvost, akinek a székébe minden idegesség, láb-és kézremegés nélkül beülök. Emlékszem pontosan az első találkozásunkra,jártam Piroskánál az Etele úton, később a Pöttyös utcánál dolgozott, otthonában is fogadott, most az Astoriánál van. Úgy tudja beadni a szurit, hogy nem érzem!Pedig nekem aztán tényleg alacsony a fájdalomküszöböm.

Nagyfiam már egy ideje mondogatja, hogy fáj a foga. Napjában többször, alaposan most fogat, egyedül! Mindig leellenőrzöm a munkáját:)
Átnéztem a fogait, egy kis barna elszíneződésen kívül nem láttam semmit. Oviban is szóltak, hogy a keményebb. rágósabb ételeket nem eszi meg, inkább a pépesek csúsznak le. Érzékeny neki kemény ételek fogyasztásánál.
Ma elvittem Piroskához(akiről 2 éve elneveztük a plüss fókát is), ő is csak egy kis barázdát látott, pici ínygyulladást. Még mielőtt hozzákezdett volna bármihez is megmutatta Kendusnak a "liftező" széket, a nyálelszívót, a "porszívót", a "levegőfújót" és a többieket. Csináltak egy "főpróbát" hogyan kell jeleznie, ha valami fáj, kellemetlen vagy csak tartsanak szünetet. A barázdát betömte(Kendus mindenben együttműködött, én is irigyeltem őt a bátorságáért), megmutatta a szomszéd szobában dolgozó gyerekfogorvosnak is, ő aftára gyanakodott, de szerencsére nem talált Kendus szájában semmi olyat, ami gyulladásra utalhat. Talán erősen megsérthette valamilyen étellel.
Úgy érzem nem élte meg rossz emlékként. Sőt két ajándékkal távoztunk
Orvosi kesztyűből fújt lufi
és megkapta a beígért Happy Meal menüt is(a beavatkozás után tudott  és engedélyezett volt az evés)


2015. június 16., kedd

Gyereksziget

Még Vinci előtt jártunk a Gyerekszigeten. Itt tényleg minden a gyerekről szól, nagyjából 0-15 éves korig.Miniknek baba-mama sátor, Jana víz, készségfejlesztő játékok, puha szivacs szőnyeg, nagyoknak kamikáze ugrálás.
A legjobb, hogy tényleg minden ingyen van, kivéve: hullámvasút, dodzsem, vidámparki játékok és a lovaglás. Hullámvasútra felültem Kendussal,
én jobban élveztem,mint ő. Vinci ezalatt egy dzsipet vezetett
körbe-körbe-levenni csak erőszakkal lehetett(talán még most is ott ülne), a dodzsembe már a három pasi együtt ült be.
Vinci az utolsó pillanatban meggondolta magát és lekérezkedett a lóról, Kendus ment néhány kört.
A vizes játéknál is ketten ültek be a hajóba,
egyszer csak Vinci megunta és jelezte
, hogy neki ebből ennyi elég volt. Kendusnak irigylésre méltó karizma van!

Talán az idei nyár legforróbb napján vetettük bele magunkat a szigeti forgatagba, de ott az árnyas fák és a szaladgálás mellett hátérbe szorult a jajjdemeleg van érzés.
Első körben megkerestük a Megamax hősképző részt,
ahol Kendus Mérges madarakkal célba dobott, rajzolt, színezett.
A következő állomáson a fiúk teljesítették az erdőőr képzést,
4 állomáson aktívan vettek részt: tűzet oltottak, feladatlapoztak(Vinci egy kis anyai segítséget igénybe vett), puzzlet raktak ki és ugrálóvárban vezették le az energiájukat.
Hannáék is csatlakoztak hozzánk
. Nagy az összhang a gyerekek között(Bettivel barátnők vagyunk), az ő két lányuk hasonló temperamentumú a mi két fiúnkkal. A négy gyerek közül  Hanna a legvakmerőbb, a mászóka legtetejére egyedül felmászott, Kendus a legkreavítabb, Vinci a leggyorsabb és Sárika a legkitartóbb. Ennyit a legekről:)
Négy gyerekre jutott négy felnőtt, így is elfáradtunk, állandóan mozgásban voltunk, négyen négyfelé mentünk, közös pont a kajálás és a kávézás lett.
A csúszdás játszótéren tábla jelezte, hogy a forró csúszda égési sérüléseket okozhat, persze ez a gyerkőcöket egyáltalán nem érdekelte. Andris(Hanna apukája)feláldozta magát és lecsúszott mind a négy gyerekkel egyet.
A nagyszínpadon az Iszkiri együttes zenélt, Vinit teljesen elvarázsolta.
Sok dolgot kipróbáltunk, de a rudis hajónál nem volt már türelmünk végigállni a sort, atlán majd legközelebb.
Szigethez való ruhában mentünk, fürdés után csíkban állt a kosz a kádban.

2015. június 13., szombat

Kendeszáj

Olyan jó az illatod-mondja nekem.
Biztos azért, mert azzal a sprayvel fújtad be magad, amit nyertem neked a tombolán!

Hintelen lökjél el a trambulinba!

Timinindzsákat akarom nézni a tévében!

Medencében fürödtek az oviban.
Milyen volt?-kérdezem
Betettük a fejünket a víz alá meg kivettük.
Napoztunk is. Letettem a fejem a törölközőre és beszélgettem Damival, Pankával  Villámról, Transformersről.

Ovi után pizzázni megyünk.
Erre ő: Jónak tűnik!
Pizzéria=Pincéria

2015. június 12., péntek

Utánpótlás

Nem kell sokat gondolkodni azon, ki veszi át Zolitól majd az autóbizniszt.
Kisebbikünk már most sofőröset játszik, a slusszkulcs helyét a kormánynál keresi(még), a váltóra örömmel teszi a kezét és még az sem számít, hogy az autóba szauna van. A lényeg, hogy kormány mögött legyen.
A képek-egy kivételével- a "vonatos"játszótéren készültek.






2015. június 11., csütörtök

Meglepő

Vinci , ha csendben van, akkor:
1. rosszaságon töri a fejét vagy már csintalankodik
2. eszik
3. alszik
Vezetés közben feltűnt, hogy nem hallom a hangját.
Hogy mivel foglalta el magát?
Teljesen belemerült abba, hogy az ülés huzatának belsejét csomókba kiszedte, bevette a szájába(lenyelni szerencsére nem nyelte le), benyálazta és kiköpte. Mindent a szájába vesz: vacsora után nevetve mutatja, hogy a Tescós mini Madagaszkár Pingvinjei keresztbe van a szájába, az apró legókat, virágföldet, gazt, fogkrém kupakját is megkóstolja. Árgus szemekkel figyelem őt, állandóan a nyomában vagyok.

Kendus este szól, hogy hangya van a fülében!
Hangya?(előbb kullancsra gondoltam)
És tényleg!
Fültisztító pálcikával sikerült kiszednem.
Hogy a viharba mászott a hangya a fülébe???

Kendus az utóbbi napokban mondja, hogy fáj a foga.
Tegnap már csak a pépeset ette meg(oviban is)
Picike lyukat látok a jobb hátsó hármasban.(cukorkát, csokit, nyalókát, gumicukrot nem veszünk, ha kapunk, akkor megeheti)
Jövő hét szerdán találkozunk Piroskával, a fogorvosunkkal.

Vinci fürdés közben feláll, kap mosakodót vagy tusfürdőt a tenyerébe és egyedül mosakszik!

2015. június 10., szerda

2 éves státuszvizsgálaton a gyerekorvosnál

Nincs félreírás a címben, előrehoztuk a státuszvizsgálatot a nyári szabadságolások, felújítás miatt.
Tegnap összefutottam a dokinővel, aki szólt, hogy vigyem már be Vinit, mert elmaradt egy Prevenar oltása. Itthon átnéztem a három Prevenart megkapta, de a kullancs elleni oltásból csak egy adagot kapott.
Vinci már a bejáratnál észrevette a fehér ruhában lévő dokinőt és  elkezdett sírni, üvölteni, ordítani.
Az oltás bedásához három ember kellett!Az asszisztens fogta a kezét, a dokinő szúrta én lefogtam a lábait. Minden erejével tiltakozott a szuri ellen. Rúgott, csípett, majdnem harapott. Akkor nyugodott meg, amikor kiléptünk az ajtón. Kértem mosakodókrémet, amit a lenti gyógyszertárban váltottam ki. Nem ment egyszerűen, mert a gyógyszerész is fehér ruhában van. Ahogy meglátta 2000 decibellel elkezdett ordítani. Nehezen lehetett megvigasztalni.
Paraméterei 1,5 hónappal a két éves szülinapja előtt: 1 méter és 11.500gramm(az utóbbi kb, mert a mérlegről is leugrott)

Most már egy ideje eljutottunk oda, hogy alszik!!Legnagyobb örömömre!Napközben minimum 2 órát szunyál, este 19-től reggel 6.30-ig, éjszaka ritkán ébred.

Szóba jött, hogy nem beszél. Minden lehetséges utat kipróbáltunk már, mindenhol türelemre intenek. Értelmes, okos gyerek. Neurológia eltérés nincs nála, mozgása, főleg a nagymozgása előrébb van a koránál(páros lábbal ugrál a trambulinba, váltott lábbal lépcsőzik, löki magát a hintán, egyedül felmászik a csúszdára), kézügyessége kiemelkedően jó, ügyes: gyurmázik, "fűzős"játékban profi, homokozásnál formába önti a homokot, egyik kedvenc játéka, hogy a kis vödröket nagyság szerint beleteszi a nagyobb vödrökbe.
 Jártunk logopédusnál, ahol ő nem érezte jól magát, többször mondta, hogy "el"és nem utánozta az állathangokat. Javasoltak beszédindító tanfolyamot. Mondókázni, énekelni itthon is tudunk. Több mondókát ismer és tud, de nem mondja, hanem mutogatja. Cuki, ahogy a "megy a hajó a Dunán, benne ül a kapitányt"jeleli. Volt, aki azt mondta, hogy a szenzoros tornával lehet beindítani a beszédet. Nem vagyok szakember, de tudom, hogy milyen eszközöket használnak a szenzoros tornánál a gyógypedagógusok, nekünk szerencsére itthon minden adott, a mozgása meg tényleg nagyon ügyes.
Jövő héten megyünk egy fül-orr gégészhez a Bethesdába, részt vesz Vinci egy hallásvizsgálaton és megnézik, hogy nincs-e nyelvletapadása(nem gondolom, hogy lenne. Buborékot fúj, ropit eszik, csücsörít papírhengerbe, grimaszokat vág)
Korai fejlesztőbe 2 évesen elvárás, hogy minimum 25 szót mondjon és rövid mondatokba beszéljen. Máshol azt mondják, hogy 3 éves korig, főleg fiúknál még belefér, hogy nem beszél. Nem mellesleg lehet, hogy örökölt Zolitól beszédhibát. Ha rögtön nem értjük meg, hogy mire mutat/mit szeretne, akkor balhézik, a két éves dackorszak jeleit látjuk rajta!
Sokan azért(is) támogatják a közösségbe kerülést, mert ott nincs AnyaApa, aki mindent megért, ezért a gyerek rákényszerül arra, hogy beszéljen. Úgy gondolom, hogy Vincinek jobb itthon mellettem 3 éves koráig.
Logopédiai intézettel is felvettem a kapcsolatot. Ők is azt mondták, hogy várjak.
Várok én, várok én. Úgy szeretném már hallani, ahogy szövegel!
Nemrég olvastam, hogy Einstein 7 éves koráig nem beszélt és mire vitte!!

2015. június 9., kedd

Mondóka dömping

Az utóbbi időben rengeteg mondókát, verset, éneket tanul Kendus az oviban, van köztük olyan, ami maratoni hosszúságú, van olyan, amit még soha nem hallottam.
Ezeket magától énekli, szavalja, mondja. Párat meg is örökítettem.













2015. június 8., hétfő

Ha végre itt a nyár!!

Pénteken nevelés nélküli munkanap volt az oviban, úgy döntöttem, hogy meglátogatjuk Dédit. Pechemre menet közben kiderült, hogy nem működik a klíma az autóban, a huzatot nem bírom, kínszenvedés az a 2-2,5 óra, amíg leértem Szécsénybe és hazajöttem. Vinci szinte semmit nem aludt napközben, Dédinél többször lerakta a fejét az ágyba, de nem sikerült szunyálnia. Este időbe ágyba került, nem volt gond éjszaka az alvással.
Kendusnak napközben megígértem, hogy addig nem alszunk el, amíg nincs" nagy "medence az udvaron.
Tavaly még jó volt, a "kagylós"medencébe lábat lógatni, mostanra kinőtték a fiúk. Első körben megtaláltuk az igazit: családi medencének hirdették(még én is beleférek), nem merevfalú, olcsó.
Szombat délelőtt 1 órába telt, amíg sikerült nagyjából felpumpálni, így sem tökéletes, de a célnak megfelel. Nagyon-nagyon örülnek neki!10.30 körül bementünk, délutánra már langyos(meleg)volt a víz.
Igazi tengerparti élményt nyújt a medence: Vinci apró kavicsokat dobált bele(ez lett a sziklás övezet), nem törődve azzal, hogy talán ki is lyukadhat, mellé homokot cipelt a homokozóból(ez lett a homokos part)
Mire Noel és Noémi átjött hozzánk elkészült a bográcsgulyás.
Trambulinoztak, homokoztak, fürödtek a gyerekek.
Mióta madárgyűrűzésen jártunk, azóta Kendus madarat akar fogni!Úgy gondolja, hogy ő csalival megfogja a madarat(a csali nem más, mint homok+kő+ribizli), ráteszi a matricáját a madár lábára, felírja az összes fontos információt utána repülni engedi:)-kreatív elme:)
Vinci egyszer-kétszer sírva fakadt, amiért a nagyok kihagyták őt a buliból.
Este Liliék megleptek minket.
Vasárnap grilleztünk, életemben először(de nem utoljára) lepényt is grillen sütöttem(kifogytunk a kenyérből és nem volt időm keleszteni), isteni finom lett!
Bicóztunk a közeli cukrászdába, szívtuk magunkba a sok D vitamint. A bőrünk úgy néz ki, mintha legalább egy hetet vízparton töltöttünk volna.
Legnagyobb örömömre Vinci átállt a mediterrán emberek napirendjére!Csak sokáig tartsa meg jó szokását!

Bent ismét virágzik a karácsonyi kaktusz(és az összes növényem).

2015. június 6., szombat

Kendeszáj

Autózás közben történt. Vinci kibújik a biztonsági övből. Araszolunk a dugóban, mondom neki, hogy tegye vissza a kezét, mert(és Kende folytatja)jön a rendőr és kilincsbe tesz minket.

Énekelem a "Hóc-hóc katonát".
Anya, ezt te hol tanultad?
Már nem emlékszem.
Mert én az oviban.

Dédinél vagyunk, tévézni akar.
Dédi, neked van ikcsbiód?

Anya, te egy teve vagy!
És hol a púpom?
Az, a feneked!

Milyen gyümölcsöt ettetek az oviban?
Olyat, ami zöld és felül vannak a magjai.
(Megoldás: kiwi)


2015. június 5., péntek

Saját lábra készített szandál

Kendus befelé dőlő bokáira évente egy tb által támogatott lábbelihez jut, így sem olcsó(12.500ft), a gerince, háta, lába később hálás lesz a szupis cipőért/szandiért/csizmáért.
A legtöbbet a lábbelikre költünk, ruhát használtan veszek, jó minőségűek, márkásak, szinte újak, divatosak.
Amikor az ortopédián jártunk kértem az orvost, hogy ne ahhoz a céghez irányítson minket,(gondolom jutalékos rendszerben dolgoznak) akik eddig készítették Kendus cipőit, mert 3-4 hónap, amíg elkészül. Bekövetkezik egy évszakváltás, nő a gyerek lába meg egyébként is.
Ajánlott egy VII. kerületben lévő szaküzletet, még áprilisban levette a mintát Kendus lábáról. Szandit kértem, a héten kaptuk meg.
Vincivel ketten mentünk érte tömegközlekedve. A busz előttünk ment el, 10 perc nem sok(ő nehezen viselte az egyhelyben ülést a babakocsiban), annyit vártunk a következő alacsony padlós járatra. Kölcsön (lányszínű)babakocsival vágtunk neki a belvárosnak, mert a miénknek a jobb hátsó kereke teljesen leeresztett, mozgott(Zoli külföldön).
A babakocsis helyen ültek, de ahogy megláttak rögtön átadták a helyet. Vinci nézelődött, élvezte az utazást. Borároson a lépcsőzésnél már hisztizett, mennyi akadály van egy babakocsi/kerekesszék előtt...aki nem próbálta még soha nem is tudja, hogy milyen: itt 15 lépcső, ott 10 lépcső. Emeld meg a gyereket kocsistul...jó kis izomerősítő. Tud ám menni Vinci a saját lábán, de így biztonságosabbnak láttam. Borároson felpattantunk a négyeshatosra(ott senki nem adta át a helyet),sőt úgy álltunk rajta,mint a heringek,
Még az üzlet előtt is magas 5 lépcső. Hazafelé elkaptunk egy buszt, nem volt alacsonypadlós, szorított az idő, oviba mentünk Kendusért.
Másnap abban ment az oviba, itthon dicsértem a lábam, milyen jól áll neki és milyen szép kék színe van, csak egy baj van vele: csatos
Könnyen és gyorsan tanul Kendus, este valahogy nem volt idő arra, hogy gyakoroljuk a csatolást. Másnap délután úgy jött haza az oviból: "mondta az óvónéni, ilyen csatos szandiba ne menjek, ha nem tudom becsatolni, mert neki sok a dolga,nincs ideje csatolni a szandim"-így üzen nekem az óvónéni.


2015. június 4., csütörtök

Mákos tészta

Fiúk imádják.
Ha Kendén múlna elélne mákos tésztán, rántott sajton és lekváros kenyéren. Nem egy ínyenc gyerek. Vincinek nem elég ha kis tányérba szedek, követeli a nagytányért nagyvillát(eddig sütis villát kapott)és csak lapátolja és lapátolja.......én meg nézem, hova fér ennyi kaja ebbe a kis bendőbe?
Gyorsan összedobom, gyorsan megeszik, Vincinek még a füle hegye is mákos szokott lenni.
Legjobb ha az etetőszékből rögtön a fürdőkádba viszem


2015. június 2., kedd

Pet palackból ajándék

Környezettudatosan élünk vagy legalábbis igyekszünk.
Alap, hogy szelektíven gyűjtjük a hulladékot(nagy segítség, hogy az előkertben a háztartási szemeteskuka mellett van egy papírgyűjtő és egy műanyaggyűjtő kuka is.), nem folyatom a vizet(a fiúk fürdenek, mi zuhanyzunk), nem használok mosószert(helyette mosódió+mosószóda).Amit lehet házilag állítok elő. Tavaly nagy sikert arattak a lekvárjaim, gyümölcsönteteim, paradicsomszószaim. Idén ezen felbuzdulva palántáztam is, van még hova fejlődnöm, de egy-két paradicsomot már láttam a kertben. Sajnos két gyümölcsfánk évek óta tetves, nem tudunk velük mit kezdeni.

A wc papír gurigákat nem dobom ki, annyi mindent lehet belőle készíteni(pl. Kendus szülinapi meghívója is abból készült. Tegnap az egyik ovistárs anyukájától loptam az ötletet: cipődobozba merőlegesen , szorosan egymás mellé voltak ragasztva a wc papír gurigák, ebben parkoltak az autók. Szerintem fenomenális. Utazáskor a gyerek csak megfogja a cipősdobozt és viszi magával a kocsikat. Fejlesztő játékot is ki lehet hozzá találni, pl: egy sorban csak piros autók parkoljanak.

Pet palackból is rengeteg mindent lehet csinálni(ihletnek ott a Pinterest).
Most a pet palack alját használtuk fel. Az ötletet az egyik kedvenc blogomról: Kifli és levenduláról csentem. Más tollával ékeskedem.

Snicerrel levágtam a flakon alját.
Minden ásványvíznek , gyümölcslének más a flakonja. Legdizájnosabb a Granini gyümölcslevek palackja. Legutóbbi külföldi  útja során Zoli bevásárolt nekünk Graniniből. Imádjuk.

A művelet második lépéseként Kendus gipszet kevert el vízzel, annyi vizet adtunk hozzá, hogy tejfölös állagot kapjunk.
A gipszet beöntöttük a palackba, nem kellett sokat várni, mert gyorsan kötött az anyag, könnyen kijött a formából. A palack alja virágra hasonlít.
Nagyfiam kifestette(temperával és vízfestékkel dolgozott), díszítette  a mintákat, közösen csomagoltuk.
Ez lesz az óvónénik egyik évzárós ajándéka.
Mindig saját kezűleg előállított ajándékot adunk, az ő munkája, szíve-lelke, ideje, energiája, odafigyelése van benne, ettől több,mint egy bolti bon-bon.