Összes oldalmegjelenítés

2014. november 7., péntek

Kenyérhét

Ezen a héten a kenyér körül forog minden az oviban. Érezhetően többet(sokat) tanulnak a középső csoportban, mint tavaly.
Kenyérhéten ellátogatnak egy közeli pékségbe, ahol megnézik a pék munkáját, a péksütiket, kenyereket. Tegnap kenyeret sütöttek, óvónéni bevitte a kenyérsütő gépét(ő maga vitte hozzá az élesztőt), a hozzávalókat összedobták(az is jó, hogy a gyerek látja milyen összetevői vannak a kenyérnek) és nézték a folyamatot, hogyan készül a kenyér. Tegnap a gép dolgozott, ma az ő kis kezük fog zsömlét gyúrni, dagasztani. A tegnapi kenyeret a főzelékhez és az  uzsihoz ették.
Mindenkinek kell egy szelet kenyeret bevinni, amire rá kellett írni a kenyér fajtáját.
Bent, a csoportszobában is van homokozó, homokból öntöttek ki kifli, zsömle, süti formát.
Só-liszt gyurmából perecet készítettek. Tanultak mondókákat, mesét, verset. Kendus valamelyik este elfelejtette a Vajas Pánkó szövegét, mérges lett, hisztizett, este 9-kor leültünk a net elé és megtanultam én is.
Az egyik játékhoz fornettis, lisztes papírt gyűjtöttek.
Aktívan, tevékenyen telnek az ovis napok, lelkesek az óvónénik, sokat foglalkoznak a gyerekekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése