Összes oldalmegjelenítés

2014. június 19., csütörtök

Piknik a Köki tetőteraszán

Sárika, akiben egy fiú veszett el
Nagy az egyetértés 
Nem átlagos, hogy a bevásárlóközpont tetején piknikezzen a család, mi így tettünk és nagyon élveztük.
Köki tetőkertjén van egy szuper kis játszótér(csak a babahintát hiányoljuk:), még kevesen használják, újak a játékok, tiszta a környezet. Ezt használta ki rajtunk kivül az ott jógázó csoport is. Mellesleg az idő is szép volt. Ők (is)biztos úgy gondolták, hogy egy gumiszőnyeges játszótér a legjobb hely a feltöltődésre, a fiúk "csöndben"hancúroztak. Kendus időnként leszedte a holmijukat a libikókáról, a csúszda mellől elűzte az alfában lévő nénit.

Bettivel és a lányokkal egy közös találkozópont lett a Köki, nekik ide érkezik a vonatjuk Vecsésről. Nekünk is 10 perc, így mindenkinek jó.
Annyira édesek


Vittem plédet, harapnivalót, játékokat.
A gyerekek futkostak(mi utánuk),
Nem egy beállított kép. Kendusnak is van ám nyaklánca, természetesen autós:)(Erikától kapta)
Vini aludt egy kicsit a levegőn
Ritka pillanat, meg kellett örökítenem
, aztán felfedezte a terepet ő is.
Kendus idén tavasszal kezdett mászókázni, most már egyre bátrabban használja a köteles mászókát is!A csúszda magy szerelem továbbra is!Vini ismerkedett,e gy idegen kislány lefeküdt mellé és együtt nézegették a könyvet:)
Egy kis korkülönbség 
Annyira kifáradtak, hogy ebéd után kiadósat szunyáltak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése