Összes oldalmegjelenítés

2014. június 11., szerda

Eötvös cirkuszban

Kb. 1,5 éves lehetett Kendus, amikor elmentünk a közelben vendégeskedő Eötvös cirkuszba.
Akkor és most is nagyon jól éreztük magunkat.
A cirkusz marketingese jó munkát végez, az ovisok szekrényébe beteszik a szórólapot, amivel kedvezményt kapunk a jegy megvásárlásánál. Kendus azzal várt valamelyik délután az oviban: "Képzeld Anya, Ildi néni adott a cirkuszba nekünk belépőt!"-na ez volt a szórólap, amin utána Lilivel összevesztek(Lilinek nem volt).
15 és 18ó előadások voltak, először a 15 lőttük be, de a kánikula(a sátorban szauna érzés) és Vini nemalvása átírta a programot.
Lili, Roni és Zsaklin is jöttek velünk, Vinci pedig élvezte az apja társaságát(mire hazaértünk, 20.30 természetesen még Vinci pörgött, az apja elfáradva tőle:"semmit nem lehet mellette csinálni"-vagyis nem tudott filmet nézni tőle:)
Kendus feladata lett volna, hogy a szórólapot hozza magával(egész héten azt szorongatta), de már úton voltunk, amikor jelezte, hogy itthon felejtette:"Anya, bocsánat, de otthon hagytam..."
ÁÁÁÁÁ

A műsor más felépítésű volt,mint anno, de szerepeltek benne kötéltáncos(férfi közönség igényét is kielégítve), légtornász(női közönség igényét kielégítve), állatok(gyerek közönség igényét kielégítve).
Volt bohóc is(tudom sokan az állatok és a bohócok miatt)nem kedvelik a cirkuszt. A bohócon jót nevettünk, csinált egy interaktív részt-nem volt erőltetett-, az állatokat(papagáj, fehér farkasok, elefántok) pedig külsejük alapján jól tartják.
Persze minden állatprodukció után járt nekik a jutalomfalat.
Buzogányos produkció tetszett nekem a legjobban. Ami feltűnt, hogy az Eötvös házaspáron kívül magyar művész nem volt.
Kendus a kezdés után kiszúrta magának a mögötte ülő 5,5éves szőke kék szemű kislányt és onnantól kezdve inkább őt figyelte,mint a porondot(még én éreztem magam zavarba:)
Ettünk(nagycsaládnak megfelelő adagú) pattogatott kukoricát, a műsor után volt vonatozás is.A vonattól nehezen lehetett a fiam elcincálni. Kendus még bepróbálkozott egy fénykard megvásárlásával, de csalódnia kellett.
Élményekkel jöttünk haza.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése