Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 17., hétfő

Szobatisztaság

Már nyáron a nagy hőségben szerettem volna KEndust leszoktatni a nappali pelushasználatról, de közbeszólt az a fránya húgyúti fertőzés közbeszólt, magas lázzal járt. Utána nyáron már nem pancsolt a medencéjében és nem volt itthoni meztelenkedés sem.

Szécsényben naponta legalább egyszer sikerült bilibe pisilni, kakinál szólt, hogy belekakilt a pelusba. Hazajöttünk és itthon egész délelőtt csak alsógatya volt rajta, nem történt baleset, mindig a bilibe ment a pisi, élvezte, hogy ő önti ki a wc-be és közösen húzzuk le. Múlt héten is próbálkozott a pisiléssel, de nem ment semmi a kacsás bilibe, aztán felállt, bement a kisházba és odapisilt. Szólt, mondta, hogy oda, nem bilibe. A pisilés közben olvasgat, mellette van legalább 3 könyv, 1 szirénázós autó és egy busz.
Egyébként szívesen üldögél rajta, tudja, hogy mikor kell nyomni. Ma is alsógatyába volt, szólt: Anya vízes nadrág!Mondom neki, hogy az nem víz, hanem pisi, gyere átöltözünk.  Kende: "Nem víz, pisi, bilibe"
Hallom, ahogy nyomja a kakit, mondom neki, gyere kakiljunk bilibe, erre NEEMM!Kakilni soha nem kakilt még bilibe. Amikor szóltam, inkább visszatartotta, mert a pelusba sem jött semmi.(Talán nehezen engedi el)
Imádja a mintás alsógatyáit, főleg a Thomasosat:)Ha itthon vagyunk, mondja, hogy ne vegyünk fel pelust, hanem gatyát, mint Apának:)

Az ismerősök kislányai nagyrészt 1,5 éves kor után szobatiszták. Tudom a fiúknál, ez is hosszabban tartó folyamat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése