Összes oldalmegjelenítés

2019. június 20., csütörtök

Táborozós, foghíjas

Bejárós táborban van a héten Kendus, a templom szervezésében.
Tavaly 1 napot ment ide, akkor jött Dédi hozzánk, itthon boldogították egymást inkább. Dédi idén már 80 éves, felvetettem, hogy nyaraljon nálunk a hagyományokhoz híven, de öregségére hivatkozva elutasította. Még puhítom egy kicsit. Idén nyitott a kerületben a termálfürdő ezzel kecsegtettem....majd meglátjuk.
Csapatokba verődve kellett feladatokat megoldaniuk, kincset kerestek a fodrásznál, a kisboltban, kókuszgolyót készítettek. Kedden Szentendrén a skanzenben a mindennapi kenyerünk témát dolgozták fel, isteni hamuban sült cipót hozott haza. Szerdán Oroszlányban a Bányamúzeumba(Kendének nagyon tetszett, én még soha nem voltam ott) és Tatabányán a Turul madárnál kirándultak(ami számunkra emlékezetes, Vince ott-is- betörte a homlokát)
 Ma pedig a Margitszigetre mennek. Félek, hajóznak. Mondtam neki, hogy a mentőmellény és/vagy a mentőgumi mellé álljon. Tudom nem jó, hogy átruházom a félelmem, még el se indultak, de már telebeszélem a fejét.
Kaptam egy viber üzenetet: "KEnde fiamnak kiesett a foga!"-kicsit dolgozott rajta a barátja is.
Már nagyon zavarta, rögtön kapcsoltam, a fogtündér éjjel akcióba lépett:)Szám szerint ez a hatodik!Eddig zsepikbe gyűjtöttem az íróasztalom egy rejtett zugába, ma egy szép papírdobozt veszek a kincseimnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése