Összes oldalmegjelenítés

2019. június 14., péntek

Bableves csárda

Hirtelen ötlettől vezérelve álltunk meg Alsótoldon ebédelni a Bableves csárdában.
Szécsény felé útba esik, megunhatatlan Hollókő(ott a Muskátli  étterem viszi a pálmát), de most azt mondta Zoli próbáljuk ki a Bableves csárdát. Közvetlenül az út mellett van, mögötte már az erdő és Kéktúra pecsételő hely. 11-re értünk oda, már két férfi ebédelt, levesek és frissensültek közül választhattunk.
Jókai bableveset kértünk, lehet kérni csészébe és bográcsba is, Zoli magának bográcsban kérte, megítélése szerint csak az árban volt különbség a mennyiségben nem. Étlapon a levesben füstölt kolbász és csülök is szerepelt(az utóbbival csak nyomokban találkoztunk). Desszertnek áfonyás és túrós palacsintát ettünk. Gyorsan kihozták, a pincér kedves volt. Vidéken még a pincér és valahogy az étterem vendégei is közvetlenek voltak, mellettünk lévő asztalhoz érkezett 3 pasi. Vincét annyiszor kellett fegyelmezni(nyughatatlan) hogy viccesen ők is részt vettek ebben, váltottunk néhány szót velük. Még mindig teszek be váltás ruhát nekik, ha megyünk valahova, most is szükség volt rá.
Ottlétünk alatt folyamatosan jöttek az éhes vendégek.
Olyan igazi falusias vendéglátóhely(a nógrádi éttermeket ismerve drága), az ételek finomak voltak, a wc tisztaságán még lehetne javítani.
Az étterem melletti részt a fiúk kifutópályának használták, még jó, hogy elég nagy a szintkülönbség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése