Összes oldalmegjelenítés

2019. június 12., szerda

Juniális

Kende idejében rendeztek először az oviban juniálist, előfordult, hogy szombat délelőttre tették és fizetőssé(idén a csoportpénzből futotta). Mindkét fiú nagyon várta(aznapra szabadságolták magukat) Kende többször elmondta, hogy legalább mászókázhat kedvére (az udvaron lévő játékok csoportokra vannak osztva), a zsebpénzükből büféztek(inkább csak ice teát vettek maguknak, házi kakaós csigát vittem) Várták, hogy lemehessenek az ovi műfűves focipályájára, amit azért nem nyitottak ki, nehogy napszúrást kapjanak a gyerekek(?)ezt nem is értem, a focipálya mellett akadálypálya volt felállítva, Vince azt élvezte, hogy átrendezi a terepet.
Egyedül voltam velük, Kende már "nagy"(magasságával is kitűnik az ovisok között, egyáltalán nem gondolta "dedósnak" a programot.
Megbízható, csak arra kértem, hogy tudjam mindig merre jár, a horgászós feladatnál nem belecsúszott a medencébe...még jó, hogy már akkor is kánikula tombolt. Nagyon koncentrált. A célbadobós még mindig kedvenc
, annyi mütyürt hoztak haza(jövőre lesz mit visszavinni tombolanyereménynek). Vince kipróbálta a homokfestést, táncolt a Buborék együttessel.
4 tombolát vásároltam, abból 3 nyerő:)Sikerült egy általunk felajánlott szivacslabdát megnyerni:) Vince azt gondolta, hogy ha ő húz a kosárból tombola szelvényt, akkor automatikusan mehet az ajándékért. Rengeteg volt a felajánlás, nagy volt az esélyünk, hogy nyerünk. Légvárban ugráltak, papírsárkányt készítettek.
Szép színük lett, aznapra érkezett meg az igazi nyár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése