Összes oldalmegjelenítés

2019. június 6., csütörtök

Élménybeszámoló az esküvőről

Sokorópátkán volt az esküvő, előtte még soha nem jártunk a településen, kicsi, rendezett falu. Egy lovas fogadóban tartották a party-t. Külön épületben szállásoltak el, egy másikban vacsoráztunk és táncoltunk. 21-kor mentünk fel a fiúkkal "aludni", Zoli elsőként szunyált be:)Visszamentem bulizni jó barátnő lévén:)
Egy kis templomban tartották a szertartást, előtte vetett, új fű. Szóltak, hogy ne lépjünk rá, Vince még tépni is kezdte:(Kende pokrócnak gondolta. Többször rájuk kellett szólni, más gyerek tudott normálisan viselkedni.  A templomban ugrásra készen álltam Vince mögött, attól tartottam, hogy odamegy a paphoz, folyamatosan szólt Katinak is, hogy figyeljen már rá.Egy ismeretlen vendég meg is jegyezte, amikor Kendére rászóltam, hogy a nadrágjának már úgyis mindegy(fekete szövet)frappánsan csak annyit mondtam, hogy a föld kijön, a fű nem. Vincét akkor megcsípte egy dög, estére már duzzadt volt a jobb szeme(ahogy jön a nyár, jön az allergia is), másnap reggel nem tudta kinyitni. Készültem, vittem magammal vagy 6 féle gyógyszert, ott még kaptunk Aerius szirupot. Kendének másnap reggelre megfájdult a torka és szúrós szemről is beszámolt(kezdődött a kötőhártya gyulladás)
Éhesek voltak már a vacsoránál. Húsleves, húsik, köretek, sütik, nyami....minden isteni finom volt!
Egy négygyerekes(négy lány)család mellé kerültünk. A lány Kati lakótársa volt az egyetem alatt, egyszer-kétszer összefutottunk, a férje ismerte Zolit(munkakapcsolat, kicsi a világ)
Nem iszom alkoholt, nekem a víztől is jókedvem van:)Sokat táncoltam, szinte megállás nélkül, furcsállták többen, hogy bírom a ritmust.
A fiúk felfedezték a rajzasztalt, kavicsokon hagytak üzenetet az ifjú párnak. Nem táncikáltak, inkább rohangáltak. Reggel nyolctól volt másnap reggeli, mi előbb toporogtunk az étteremnél két éhes gyerek kávéra vágyó felnőttel. A pincérek mosolygósak, kedvesek voltak másnap is, aznapra megérkezett a nyár is.

1 megjegyzés:

  1. Amikor nyaralunk, mi is az elsők között megyünk reggelizni. De nem a gyerekek miatt, annyit elárulok... :D

    VálaszTörlés