Összes oldalmegjelenítés

2016. április 19., kedd

Beszédértéssel nincs baj

Vinci nem beszél, de mindent megért(ez a jobbik eset).

Bikalon történt: odament a játékkuckóba és leült rajzolni, színezni, majd a mellette ülő lánynak akarta adni, de ő nem fogadta. Vinci egyre jobban nyomta a kezébe és mondta, hogy "e". Erre az animátor, mondja a kislánynak, hogy látod ő még kicsi, nem tudja mit akar......Hozzáfűztem, hogy pontosan tudja, mit akar. Tettei egyértelműek, szavai nincsenek.
A kislány nem is volt helyes:), bezzeg az én fiam!!
Az étkezéseknél mindig más animátor volt(talán jobb lett volna, ha nincsenek, olyan citromot nyalogató képük volt)

Gyógyszertárban történt:nem tud sorban állni, nem tud várakozni egy helyben. A szakrendelő gyógyszertára előtt viszonylag nagy hely van, ott futkározott, aztán elkaptam a frakját, amikor sorra kerültünk. Leültettem magam mellé. Nyugdíjas néni nem tartja be az illemet, nem áll a "Kérjük, itt várakozzon"vonal mögé, hanem konkrétan a lábam mellé áll, belép az intim zónámba.
Fizetem a gyógyszert, közben Vinci rajzol az ott lévő tollal és kiveszi az öregasszony a gyerekem kezéből a tollat!Csak lestem és megkérdeztem, hogy miért zavarja, hogy a gyerek rajzol???!!
Egy halk hm volt a válasza.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése