Végre!

Kendus a héten színházba járt az ovis csoporttal. Végre, történt valami, ahol nem minket, szülőket "foglalkoztattak", hanem a gyerekekről szólt a program. Most éreztem először azt, hogy értük, miattuk van az egész(kivéve persze a karácsonyt és a Mikulást).
Külön busszal mentek az Új színházba. Kendus mióta tudja, hogy menni fognak, azóta várta, többször megkérdezte, hogy, akkor melyik napon és ahhoz hányat kell aludni. Barátjával együtt ült a buszon, aki ragaszkodott az ablak melletti helyhez, de a fiam nem bánta.
Csomagoltam neki fincsi szendvicset(két kisebbet, biztosra mentem), a szendvics alapja extra sajtos rúd volt, ebbe ment bele a szalámi(amit egyébként itthon nem eszünk, csak hasonló esetekben veszek), sajt, uborka. Csokis müzli és puffasztott kukorica(alias kuki)is bekerült a hátizsákba. Itókának kubut kapott. Tartottam tőle, hogy lesz-e bepisilés vagy becsurizás(szerencsére nem volt). Vizet nem szívesen iszik.
Délután mire mentem érte közölte velem, hogy kár volt a sajtos rúdból szendvicset csinálni(köszi:)
Lelkesen csomagolok kaját(mint, amennyire főzök/sütök), mégis Kende megjegyezte a bajsza alatt, hogy a pajtija Mekis hamburgert vitt...na ezt nem tudom felülmúlni.

A darab a következő volt:

Természetesen a jegyet és a mellé kapott bajszot beragasztottam a naplójába.
Nagyfiúnak tetszett, azt mondta, hogy vicces volt és a végén sokan megházasodtak.

Szeptember óta ez a hét volt az első az oviban, amikor nem várt rám pisis gatya/csomag.
(Talán ért valamit az a fogadóóra, csak azt sajnálom, hogy ennyit kellett várnom rá)