Összes oldalmegjelenítés

2016. január 3., vasárnap

Vinci a jégen!

Kende 2 éves elmúlt, amikor először jégen volt. arra is emlékszem, hogy(akkor) az utolsó darab 2 élű jégkorcsolyát vettük meg neki a Decathlonba. Nagy előnye, hogy a gyerek lábméretéhez lehet igazítani. Még mindig jó rá, pedig már 28-as a lába. Talán annyira nem fogja a lábat, mint az "igazi"kori, de kezdetnek megteszi.
Azóta nem telik el tél, hogy ne mennénk jégre. Kendus évről-évre ügyesedik. Már magabiztosan csúszkál(egy-két esést leszámítva)Kerületünknek saját jégcsarnoka van(fedett), az ovisok-már akik tanköteles korúak hetente egyszer ingyen részesülnek korcsolyaoktatásban. Kedvet csinálnak a téli sporthoz(mellesleg jól fejleszti az egyensúlyt is)
Arra gondoltunk, hogy Vinci is megérett a korihoz:)
Először nem a Jégcsarnokba vittük(fizetős), hanem a Bálna mellett felállított ingyenes pályához. Jóval kisebb, mint a Jégcsarnok, sokan voltak(nincsenek fizetős szekrények, a holminkat szabadon hagytuk) Ha 5 perc után unja a banánt, akkor kár kifizetni több ezer forintot. Vincinek nem vettünk még korit, de ami késik, nem múlik:)
Zoli ment Vincivel, Kendus velem. Nagyon élvezte a kis fürtösöm!Zoli szorosan fogta a kezét, nem is esett. Kende esett, a több réteg ruha, anorák megvédte őt, nem sérült.
A hideg kicsípte a pofiját, mintha tömény arcpirosító került volna rá. Gyakorlat teszi a mestert, ha hetente egyszer-kétszer kori kerül a lábukra, akkor tél végére teljesen belejönnek.




2 megjegyzés:

  1. Kár, hogy mi nem tudunk korcsolyázni, jó buli lehet. :-)

    Ez a pálcikás társasjáték, amire rákérdeztél: http://www.jateknet.hu/bukfencezo-majmok-716

    VálaszTörlés
  2. Soha nem késő elkezdeni:)Több helyen tartanak gyerek-és felnőtt korioktatást.
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés