Pontosan emlékszem, hogy tavaly hóesést(is)kaptam a szülinapomra, aznap esett, aztán se előtte , se utána. Akkor elővettük a szánkót és mentünk néhány kört. Nagy mennyiség nem hullott, hóembert pl. nem tudtunk építeni. Még egy télre emlékszem, amikor Visegrádon pihentünk, akkor már Vinci pocakban volt és a hegyekben tudtunk szánkózni.
Viniben most tudatosult igazán az,
hogy milyen a hó tapintása, milyen, amikor hull nagy pelyhekben, amikor lehet csúszkálni az utakon.
Ebéd után, amikor ébredt felhúztam a redőnyt és ő mereven megállt az ablaknál, nézett kifelé, csodálta a hóesést. -8 fok lehetett napközben. Felöltöztünk és kimentünk az udvarra, persze kesztyűt nem húz fel, ezért rövid ideig bírta a mínuszokat, a végén már sírt, pirosak voltak a dundi, hosszú ujjai, mutatta, hogy fáj neki. Szeretem a hideget, télen legyen hideg és hó, nyáron legyen meleg és napsütés.
Következő alkalommal, amikor kimentünk(persze akkor is kesztyű nélkül),húzni szerettem volna őt a szánkón, ellenkezett és a rollerra mutatott, inkább azt válassza.(Milyenek ezek a gyerekek, ha szánkózhatnak, akkor roller kell, ha mézest sütünk, akkor nyuszi formában...ki érti ezt?!)
A kintlétet hamar megunta, hógolyózni nem akart, hóemberhez kevés hó volt, szánkózástól is elzárkózott.
Késő délután, amikor látta, hogy Kendus szívesen ráül a szánkóra, akkor már ő sem hagyta ki. Egészen a könyvtárig és vissza húzta őket Zoli. Hazafelé külön utakon akart jönni, sétálva, már mindannyian szétfagytunk, mert Vinci minden kapunál megállt, gondolt egyet és visszafordult...
Apja a nyakába vette, én húztam Kendust, így értünk haza.
Az oviba is hógolyóztak a gyerekek, mindig örülök annak, ha kimennek az udvarra. száraz, meleg a levegő a csoportszobába. Kendus boldogan újságolta, hogy kit dobott meg...óvónénit és egy kislányt...itthon a tesóját is nyakon dobta, ordított is Vini ,mint a sakál(érthető, én sem csípem a hideget a nyakamba...
De édesek ahogy így egymás mellett,kis kipirosodott pofival fekszenek! :-)
VálaszTörlés