Összes oldalmegjelenítés

2013. június 11., kedd

Mozgalmas hétvége

Kendus már reggeli előtt szokta kérdezni, Anya ma hova megyünk?
Szeret menni,(így lett szoktatva, két állandóan úton lévő szülő mellett nem várhatunk tőle mást)  nem otthonülő típus, programot könnyű találni, de már az állapotom miatt nem egyszerű(35.hét).

Pénteken délelőtt elintéztünk egy gyors bevásárlást. Már ő teszi be a 100-ast a bevásárlókocsiba(feléri), betolja a boltba és rohan, hogy egy tejes kiflit magához vegyen és elkezdje enni(akkor is, ha előtte evett. Ezzel csak az a baj, hogy egy egész kifli után nem eszik főtt ételt)
Délután Nóri szülinapi bulijába voltunk hivatalosak. Nóri kerek évfordulót ünnepelt. Kendust nem feszélyezi, ha idegen helyen van, rögtön feltalálja magát. Ugrált az ágyon, plüssöket pakolt egyik szobából ki-másikba be, Darwint simogatott, huncutkodott.

, az árvíz miatt most nem a Hajógyári szigeten, hanem a Flórián tértől nem messze.Nóri elhalmozott minket finomságokkal. Több ajándékkal jöttünk haza, mint amennyivel mentünk. Kendus külön kapott Szentkirályi sütőtöklevet, Kubut, Dörmit, DVD-t, mesekönyvet(mintha az ő bulija lenne:)
Igazán elkényeztetett  minket!(Köszi, Nóri!)

Szombaton babalátogatóba voltunk hivatalosak, de a nagyobb testvér betegsége miatt ezt későbbre toltuk. Helyette kitaláltam, hogy szép idő lévén,menjünk el a Gyerekszigetre(tavaly is olyan jó volt)e rendezik meg. Mire az Árpád hídhoz értünk, addigra leszakadt az ég, zuhogott az eső, lehűlt a levegő. Gondoltam, ha már útra keltünk, akkor menjünk el az Aréna Plázába, együnk egyet a KFC-be(amit Kendus imád.)
Aznap BMW nap volt az Arénába, gondoltak a gyerekekre is, akik kisautókon, motorokon, bébitaxihoz hasonló járműveken egy kisebb pályán vezethettek. Roni is aktívan kivette a részét a motorozásban:)
De, jó ez a járgány!
Ha Kendus időnként elakadt vagy nem úgy ment az autó, ahogy ő szerette volna(dühös lett)és Roni segített neki.


Vasárnap délelőtt elmentem a Csili babaruha/játék börzéjére(1 órát voltam távol), addig a keresztszülei szórakoztatták a kishercegem a vonatos játszótéren.
S, mint Superman
Kendus már szobatiszta, de Lacikák tartottak attól, hogy mi lesz, ha Kendus mégis bepisil, netán bekakil. Megnyugtatásként beraktam egy váltás ruhát a tízórai és a víz mellé. A fiatalok elmondásuk alapján abban fáradtak el, hogy nézték Kendét, mennyit mozog, fut, nála nincs megállás.(kivéve, mikor alszik)

Este Noelék hozták át az esküvőjükre szóló meghívót. A fiúk eljátszottak időnként egymás mellett, majd egymással is. Néha Kendus önzősége, főnökösködése  miatt közbe kellett lépnem, de jól elvoltak.
Művészpalánták

Ha valaki azt gondolná, hogy ezek után, mint a karikacsapás ment az esti és a délutáni alvás, az sajnos téved:(

1 megjegyzés:

  1. Gondolkoztam, hogy fogsz két gyermekkel szaladgálni majd....nem hiszem, hogy nem fogod tudni megoldani!:-)

    Milyen jó nektek, hogy felvették az oviba Kendust! Bár én most passzív maradtam ebben. Nem is kiséreltem meg Csengének az ovit!
    Vigyázz magadra, nemsokára Vinci baba is köztünk lesz!:-)

    VálaszTörlés