Összes oldalmegjelenítés

2018. október 15., hétfő

Betegség

Tavaly egyetlenegy napot sem hiányzott Kende az iskolából. Ritka az, amikor a bizonyítványban az szerepel, hogy mulasztott napok száma:0 , ebből igazolatlan 0.
Most kezdődött el a tanév, de ő már harmadszorra robban le. Szeptember végén hívtak a suliból, hogy 39.2 a láza. Mondtam a védőnőnek, aki felhívott, hogy 2 perc és ott vagyok. Visszakérdezett, honnan jövök. A szomszéd sarokról. Ez az előnye annak, hogy egy sarok választ el minket hétfőn-kedden-szerdán. Csütörtök-péntek más az órarendem. Akkor nagyon elesett volt, több fiú ölelte körbe, nagyon megható volt, az egyik hozta a táskáját, a másik az uzsonnát, a harmadikra támaszkodott. A lázon kívül nem volt más tünete. Elvittem a háziorvosunkhoz, aki akkor nem rendelt. A helyettese a belépés után annyit kérdezett: igazolásért jöttünk? Belenézett a torkába, nem látta pirosnak. Másnap Kende elkezdett csúnyán, szárazon köhögni és fájlalta a torkát. Gyógyszert nem kaptunk, szerinte pihenjen és igyon sok folyadékot. Lázat csillapítottunk, inhaláltunk.
A második itthon maradt eset: reggelinél gyorsan/hirtelen ette a Cini Minist. Elkezdett köhécselni, aminek hányás lett a vége. Ez egynapos történet, másnap ment suliba.
Most éjjel már lázas volt, kiabált, beszélt álmában. Ő mondta, hogy éjszaka alva járt és beütötte a fejét az ágyba(nyomát nem láttam, lehet, hogy csak álmodta). Csúnyán köhög, magas a láza, szinte alszik egész nap. Úgy érzem, hogy ha az első esetnél rendesen kezeljük-kap bogyót-,akkor most nem itt tartanánk. Nagyon ramatyul néz ki. A saját orvosunk megnézte ma. A váróban ismét belázasodott, elaludt, mire bejutottunk odahányt. Kapott antibiotikumot, köptetőt, Algopyrint.
Igazából még a közelébe sem vagyunk a náthás, influenzás időszaknak. Gyönyörű , napsütéses, meleg idő van,a mit mi most alig élvezünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése