Összes oldalmegjelenítés

2017. október 9., hétfő

Vince beszólt

Szeretjük az Eötvös cirkuszt. Ha a kerületben voltak és az időnk engedte, akkor elmentünk és megnéztük őket. A legutóbbi műsor, amit a hétvégén láttunk nem nyerte el a tetszésünket(túl gagyinak és erőltettetnek tűnt), az áraik is elszaladtak. Ami elvarázsolt és a szánk is tátva maradt az a cirkuszfesztivál bronzérmes  magyar párosa volt. Talán egy pár lehetnek, egymást emelték, tartották a levegőben. Bámulatra méltó volt a produkciójuk és a testük is. Tetszett a kötéltáncos, fiatal lány produkciója, nagy tehetség!Az állatok porondon való megjelenésétől kiráz a hideg. Sajnáltam szegény oroszlánokat(a szünetben a kis oroszlánt kézbe lehetett venni egy fotó erejéig, csupán 3000 forintot kértek érte), a kutyusokat, akik ellenálltak és nehezen lehetett őket hadra bírni és ott voltak még a tevék. Ezt a részét betiltanám a cirkusznak, ami az új cirkuszra jellemző: akrobaták, erőemelők, kötéltáncosok, bűvészek jöhetnek.
Fellépett egy bohóc, nem volt félelmetes, csak az óriási cipőjéről lehetett tudni, hogy ő a bohóc. Nem volt humoros, Vince bekiabált neki, jó hangosan, körülöttünk mindenki hallotta:
"Nem vagy vicces!"Majd azt mondta: "Nem vagy vicces, nem érted??""Menj innen, nem vagy vicces"
A szünetben egy idegesítő(hangot-és fényt is ad)fénykardot harcolt ki Vince az Apjánál. Ma bepróbálkozott azzal, hogy beviszi az oviba, a másodperc tized része alatt került volna a polc legfelső sarkába.

3 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon aranyos lehetett :) ... De ez jó dolog, ami a szívén, az a száján :) !

    VálaszTörlés
  2. :-) A gyerekek őszinték.
    Szóval nem jó a műsoruk? Pedig én is szerettem őket... :-(

    VálaszTörlés
  3. Ez a legutóbbi műsor nekünk nem jött be, eddigieket szerettük.

    VálaszTörlés