Összes oldalmegjelenítés

2017. augusztus 12., szombat

Hajókázás a Kőrösön

Vince nyári bakancslistáján szerepelt a hajózás. BKK hajón kívül még nem utazott vízen,ezen a nyáron kipróbálta a Balatonon és a Kőrösön is a hajókázást.
Az indulás kalandosra sikeredett. Előző nap az Arborétumnál megnéztük a menetrendet(Arborétumnál is fel lehet szállni), könnyen megjegyezhetőek voltak a dátumok. Az első 10.45-kor indul, az utolsó 15.45-kor. 10.20 körül érkeztünk a kikötőhöz és láttuk, hogy elindult a hajó és új időpontok szerepelnek a kiírásban, az bennem fel sem merült, hogy minden nap(!)változik az indulás időpontja, igénytől függően. A táblán szerepelt egy szám, felhívtam és mondták, hogy 13.45-től lehet hajókázni. Közben egyre több turista, család érkezett a kikötőbe. Az egyik hölgy felháborodva mesélte, hogy tegnap is annyian voltak, hogy nem fértek fel a hajóra és a kapitány ígéretet tett neki, hogy másnap 10.45-kor lesz helye. Sokakat érdekel, hűvösebb időben is kiváló program. Végül a hölgy "intézkedett"és visszajött a hajó, majd közölte a kapitány, hogy 12 embert vesz fel, mert a következő megállóban 50 nyugdíjasnak már vár rá. Rajtunk kívül mindenki 3-4 gyerekkel volt. A jó helyezkedésemnek köszönhető, hogy a 12-ben mi ott voltunk:)A nyugdíjasok a menetidő utolsó 10 percében szálltak fel(Vinci itt már nagyon nyűgös lett)összehúztuk magunkat és majdnem minden utasnak jutott ülőhely.
Kb. 1 óra a menetidő. Egy fiatal fiú volt az idegenvezető, mesélt a növényzetről, Szarvasról, Pepi grófról. Körős mellett a legtöbb ház szerepelhetne a Szép Házak címlapján. Tátva maradt a szánk. Néhányan horgásztak, többen fürödtek a saját ingatlanukhoz tartozó stég mellett.
Számítások szerint a nagy Magyarország mértani közepénél egy szélmalom állt, ennek az emlékére építettek egy malmot,
amit megnéztünk a hajóból.
A Bolza kastély jelenleg nem látogatható, de a lépcsőjén látható az anyafarkas Romolusszal és Rémusszal, ez a család olasz ágára utal.
A hajón mentás limonádét ittunk, bámultuk a vizet
és csodák-csodájára jól bírták a fiúk. Nagyon nyugis, csendes a környék.

2 megjegyzés:

  1. Szuper jó lehetett :) ! Olyan élvezetes ilyen csendes, nem felkapott helyeken kirándulni :) !!!

    VálaszTörlés
  2. Szezonban nagy volt az érdeklődés, ajánlom a helyet!

    VálaszTörlés