Összes oldalmegjelenítés

2017. augusztus 17., csütörtök

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark

Tikkasztó hőségben választottuk ezt a programot a nyaralás zárásaként(kevesen sétáltak a kánikulában, az óriási fák árnyékot adtak) Parkolóban találkoztunk a Látogatóközpont egyik biztonsági őrével,azt mondta, hogy a szuper játszóteret ki ne hagyjuk(ez volt az egyetlen, amit nem próbáltunk ki, már mindenkinek korgott a gyomra(legnagyobb bánatunkra nincs étterem a területen, a büfében nem lehet pl. szendvicset venni) egyesek álmosak is voltak)ezen kívül mindent megnéztünk.
Jegyvásárlás után maradtunk a zárt, klímatizált épületben, jobbnál-jobb állatos játékokat lehet kipróbálni, gondoltak az ovisokra is, nekik egyszerű párosítós állatos puzzle volt kirakva(pl. mit eszik a gólya) vagy a testhez kellett fejet keresni, iskoláskorúaknak már nehezített feladatokkal kellett megküzdeni. A földszinten lévő állatokat(halakat, teknősöket)megnéztük, az emeleten filmet lehetett nézni és a kifüggesztett leírásokat olvastuk el.
Vettünk zoocsemegét, béreltünk egy kiskocsit 2 gyereknek(futóbicót, kajakot, kenut, csónakot, biciklit is lehetett volna),ami szinte új volt, így vágtunk neki az Állatparknak és a tanösvénynek.
 A Látogatóközpontot és vele együtt az Állatparkot 2014-ben adták át, viszonylag frissnek számít. Minden olyan igényes, színvonalas, új, gondozott.
Viacoloros úton gurult a kocsi-szuper találmány elfáradt gyerkőcöknek- amibe Vince nem engedte be a tesóját, a sétány elején különleges a növényzet(eredeti ártéri növényzet láttunk)és konyhakert van kialakítva, aztán következnek az állatok.
Dél-Tiszántúl egykor és ma honos állatait láttuk. Az állatok részben fajvédelmi programokban résztvevő állatfajok példányai, részben különböző okok miatt-a természetben önálló életre alkalmatlan egyedek.
Legjobban azt élvezték, amikor a kacsákat etették, szegényeknek alig jutott, mert a hattyúk szemtelenek és gyorsabbak voltak. Egyesével dobálták a fiúk az eleséget, közben a fejünk főtt a 36 fokban.
Szeretjük a kastélyokat, itt van a Csáky-kastély és kastélypark, ami jelenleg irodaként funkcionál(szépen felújított), de bemenni nem lehetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése