Összes oldalmegjelenítés

2017. augusztus 26., szombat

Úszótanfolyamon

Idén nyárra terveztem 2 hét intenzív úszótanfolyamot Kendusnak.
A legjobb az lett volna, ha Vinci is van olyan bátor és bevállalós, hogy részt vesz ezen, de nem így lett, majd legközelebb. 4 éves kortól mehetett volna. Elnéztem a többi résztvevőt, inkább 6-7-8 éves korosztály képviseltette magát.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kerületi uszoda közel van hozzánk. Minden nap egészkor kezdődött az oktatás és 60 percig tartott, az eleje rákészülés, torna, bemelegítés, a vége pedig játék. Kende minden reggel megkérdezte-annak ellenére, hogy tudta-délután úszás vár rá. Talán két nap telt el és a harmadik nap már aludt ebéd után, ebben szerintem nagy szerepe volt az úszásnak.
Eddig is vízbiztos volt, de a technikáján bőven van még most is csiszolni való, nem süllyed el a mélyvizben, kitartásra még gyúrni kell. Amíg ő lubickolt, addig mi Vincivel elnyaltunk egy fagyit és játszótereztünk az uszoda mellett. Egy tükrön keresztül néztük bemenetel után, aztán másnapra befóliázták, azzal indokolták, hogy a gyerekek a szülőkre figyelnek és nem az oktatókra. Ezután már csak a 300 ft-os galéra jeggyel mehetett a szülő leselkedni, kicsit meglepődtem, amikor még plusz 100 forintot elkértek naponta a hajszárító használatáért(!), amit mi nem használunk. Nyilván nem a napi 100 forint zavart.
8 gyerek került egy csoportba, Kendus egy fiú oktatóhoz került, Kende idegenek előtt visszahúzódó, csendes, amit az oktató is megjegyzett, még hozzátette, hogy halk. Á. bácsi, az oktató mindig megdicsérte az úszósapiját, nadrágját. Ha már Vinci nem is vett részt a tanfolyamon, azért kiharcolt magának egy úszósapkát.
Az előre tervezett 2 hétből végül 1 lett, mert a következő hétről lecsúsztunk. Nem elég korán jelentkeztem és már nem maradt hely.
Azóta is emlegeti, szeretne suliidőben is járni, a lehetőség adott, már csak az a kérdés, hogy logisztikailag hogy oldható meg és mennyire bírja/bírjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése