Összes oldalmegjelenítés

2016. november 26., szombat

Nyílt napon a körzetes iskolában

Megnéztem a körzetes iskolánkba egy negyedikes angol tagozatos órát és egy elsős matek órát. Kendus imádja az angolt, a csoportban elhangzottakat itthon mondja, szivacs agya van, az egyik óvónéni csak angolul beszél-úgy tudják a gyerekek, hogy nem is tud magyarul-, a másik is angolul beszél, nagy ritkán, ha nagyon indokolt szólal meg az anyanyelvén. Szeretnénk, hogy az általános iskolába is már az első osztálytól tanuljon angolt. A negyedikes angol óra azért érdekelt, mert az a tanítónéni lesz elsős szeptembertől, az elsős matekra azért ültem be, mert akkor a negyedikeseknek rajz és tesi volt(ami annyira nem érdekelt)
Mindkét óra nagyon tetszett(anyaként és szakmai szemmel nézve is)
Matekon énekelve kezdtek számolni, pörögtek, egy percre sem untam el magam, játékos ötletei voltak a tanító néninek. Például teregettek ruhákat, amik számmal voltak ellátva,dolgoztak párban és egyénileg is a gyerekek. Mindenkit megmozgatott.
Az angol kiscsoportos óra volt, ha jól emlékszem kb. 10 diák volt a teremben. A "There is, there are" volt a téma, itt rajzoltak, beszélgettek, munkafüzet feladatait oldották meg a gyerekek. Odajött hozzám a végén a tanár, megkérdezte, hogy kinek a kije vagyok. Elmondtam, hogy egy leendő elsős kisfiúé, invitált egy elsős angol órára is, de nekem mennem kellett.
Az iskolának óriási udvara van, nagy az épület, kivül-belül felújított, barátságos, tágas tantermekkel. 18 volt az elsőben az osztálylétszám, ami szerintem ideális és mindennap 5 órájuk van a gyerekeknek. Ez is bírható(abban biztos vagyok, hogy Kendus az 5 órától is ki lesz purcanva)
Közel van hozzánk. Sajnos rossz a híre. Zoli elzárkózik tőle, legközelebb is lesz ilyen, ha megoldható, akkor ketten megyünk el. Engem meggyőzött. Az ovis csoportból senki nem jönne ide, teljesen ismeretlen gyerekekkel lenne Kende, ha úgy döntünk, hogy ide megy.
Úgy gondolom, hogy alsó tagozatban a tanítónéni személye a döntő. Nekem szimpi volt!Ne legyen úthenger, melegszívű, nyitott, kedves tanítónénire vágyom, akit szeret Kendus és viszontszeretik. A legfontosabb még, hogy megtanuljon írni, olvasni, mert ez a tanulás alapja, szeressen iskolába járni és élményként(játékosan)tekintsen a tanulásra.
Nem szeretnék napi 6-8 órát, nem szeretnék "versenyistállót".
Lesz majd iskolanyitogató, ahová elvisszük Kendét is.

4 megjegyzés:

  1. Én anyaként egyetértek veled (szakmailag nincs olyan tapasztalatom, mint neked). Miért van rossz híre az iskolának?

    VálaszTörlés
  2. Az odajáró kisebbség miatt. Nekem nem volt akkor feltűnő.

    VálaszTörlés
  3. Szakmailag én sem tudok hozzászólni :), de tapasztalatból mondom Máté után, hogy tényleg a tanítónéni személye a legfontosabb! Nekünk nagyon bejött, mert mi is így választottunk iskolát, az csak hab volt a tortán, hogy még két barát is velünk jött az osztályba. Egyébként nálunk is 21-en kezdtek, tehát nem sokan, családias a légkör, de a mi sulinkat sem szereti annyira a közvélemény, pedig nincs kisebbség, valószínűleg rossz a PR-ja, mert mi a jót tapasztaltuk meg legfőképp (alsóban abszolút, a felső már árnyaltabb, de egyáltalán nem rossz). Szóval hallgatni kell ezekre a benyomásokra szerintem, meg nyilván, hogy Kendusnak tetszik-e, mert nálunk Máténak nagyon bejött anno, az őszi és a tavaszi iskolakóstolgatót is végigcsináltuk :)...

    VálaszTörlés
  4. A mi sulink sem "jóhírű", főleg a felső tagozat miatt. De alsóban nagyon jó, és az alsós osztályokban alig akad kisebbség. Felsőben is azért van több, mert 4., 6. uton sokan elmennek, és változnak az arányok. Szóval nem érdemes rögtön a híre miatt leszavazni.
    Mifelénk pl. a jóhírű iskolákból sorra mennek át másikba, mert gáz a tanár, gáz a közösség, hasonlók.

    VálaszTörlés