Összes oldalmegjelenítés

2016. február 13., szombat

Űrkiállítás

Célba vettük a Millenárist szombat délután. A terv a következő volt: Zoli és Kendus bemegy az Űrkiállításra, Vinci és én elmegyünk a Gipszkorszak játszóházba festeni(régi vágyam kipróbálni ezt a rendhagyó alkotó játszóházat)
Nehezen találtunk parkolóhelyet, sokakat vonzott szombat délután a Halfesztivál, Űrkiállítás, játszóház.
A kiállítás helyszíne kanyargósan közelíthető meg, csarnoképületen kell átmenni, de minden ki van táblázva és az őrök is segítenek útbaigazítani. Megdöbbentünk, amikor megláttuk a sort a bejárat előtt, aztán a jegypénztáraknál és a ruhatárnál is kígyózott a sor. Később mesélték, ahol fényképezni lehet és a szimulátoroknál is sorba kell állni. Szóval hétvégén tutira tumultusra kell számítani.
Kb. 10 percet vártak Kendusék és bejutottak. 5 évesnek még nem kell belépőjegyet venni, a felnőtt belépő drága(Kende szerint megérte elmenni, Zoli szerint nem nagy szám), kb. 1,5 órát voltak bent. A kiállított vadászrepülőhöz már nem mentek el-amibe be is lehet ülni, mert Vinci elfáradt és szóltam, hogy menjünk.
Kendus mesélte, hogy látott Darth Vadert, Zoli mondta, hogy nem is érti, mit keres ott. Kendusnak talán az jött be leginkább.
Holdkőzeteket, holdjárókat is láttak, rakéták, űrkapszulák mását is megnézték. Kende arról is beszámolt, hogy "valami fura babafőzeléket esznek az űrhajósok!"és "fehér ruhájuk van"

Elkerülte a figyelmem, hogy a Gipszkorszak játszóház a Millipop játszóházon belül van. Bementünk a csarnokba, ordított a zene-hangosabb volt, mint a gyerekzsivaj-, és tömeg...Megkérdeztem a jegyszedőt, hol van a Gipszkorszak játszóház(az oldalukon az van, hogy halk zene szól), mondták, hogy egy kis teremben a nagy játszóházon belül. Ott is olyan hangerővel szól a zene, mint máshol, csak nincsenek sokan, mondta a jegyszedő. Vincinek nem jött be, húzott kifele, nem is vettem belépőt. Engem is nagyon zavart a discó hangerejű zene. Furcsa, hogy a többi gyerek ekkora háttérzaj mellett felszabadultan, jól tudja érezni magát.
Sétáltunk a környéken, nem hagytunk ki egyetlen pocsolyát sem, ami előttünk volt. 

Szeretek sütni-főzni, olvasok gasztroblogokat(is), jókat enni-inni. Még Kendus születése előtt jártunk a Pastrami étterembe, az akkor ott dolgozó cukrászlány(www.edesem. blog. hu) egy saját pici sütizőt nyitott a Millenáris mellett. Leteszteltük Vinivel. Ő csokis szív alakú kekszeket evett, én tejes kávét ittam, mindkettő csillagos ötöst érdemel nálunk!

2 megjegyzés:

  1. Nekünk a Millenáris valahogy kiesik, pedig szuper hely, szeretem a hangulatát. Ugyanakkor meg mindig nagy tömeg volt, amikor valamiért elautóztunk oda, és az engem szokott zavarni. A Gipszkorszak az a kreatív foglalkoztató, aminek üzlete van a belvárosban. Véletlenül találtam rá a blogra, ahonnan indult.

    VálaszTörlés
  2. A tömeg és a zaj engem is zavar. Millenáris nekünk is kiesik, de kocsival kb. 30 perc alatt ott vagyunk.
    Gipszkorszak játszóházba inkább a Gozsdu udvarba megyünk, legközelebb. Ági blogját én is olvasom:)

    VálaszTörlés