Összes oldalmegjelenítés

2016. február 14., vasárnap

Nem múlik el február betegség nélkül

Tombol az influenza nálunk is.
A hét itthonléttel, betegeskedéssel telt. Vinci volt a gyengébb láncszem egészen eddig, most fordult a kocka és Kendus vette át tőle a makacs vírusokat. Kende már a múlt héten is gyengélkedett, csúnyán váladékozott az orra, piros volt a torka, egy hete még nem volt tüszős mandulagyulladása.
Reggelinél fájlalta a kezét és a fejét, borítékolható volt a továbbiakban a magas láz. Különbözőek a gyerekeink, még Vinci 39 fokos lázzal is pörög, időnként le-leteszi a buksiját valahová, de nem alszik, addig Kendus elesett, sápadt, fekszik, sokat alszik.
Ma már mondta, hogy holnap szeretne oviba menni. Ilyet sem hallottam tőle még!Nem emlékszem mikor járt utoljára végig egy teljes hetet(nevelés nélküli munkanap, Balatonfüred, betegeskedés miatt ez a második hét, hogy itthon marad)Ahogy hallom, az oviban is sok a beteg és újból felütötte a fejét a bárányhimlő.
Csütörtökön már gyógyultnak nyilvánította a dokinéni a fiúkat, erre tessék vasárnapra kidől Kendus. Délelőtt megkaptam tőle, hogy "neki egész nap egyedül kell játszania!"-ami így ebben a formában nem igaz. Segítettem Zolinak a munkába, közben főztem-mostam-vasaltam és játszottam is velük. Este azért elmeséltem neki, hogy mik azok a tevékenységek, amiket együtt, közösen végeztünk aznap. Sérelmezte, hogy a "legó bank"összerakásában nem segítettem neki...holnap is lesz nap, bepótoljuk, úgyis itthon maradunk.
Azon csodálkozom, hogy szednek rendszeresen vitamint, erős gyógyszereket kaptak, mégis a sárga takony az orrából valahogy nem múlt el. Többször kell figyelmeztetni, hogy fújja az orrát, valahogy magától nem teszi, csak ha már kifelé jön a cucc. Vinci nem tud még önállóan orrot fújni, miatta elő van az orrsziporszi, a héten alkalmaztam Kendénél is, hiába tiltakozott.
Folyadékot eleget isznak-első helyen a kakaó szerepel, ha tehetnék kakaó lenne ebédre és vacsora is, meg csak úgy napközben is az folyna, az étvágyuk jó(legyen tészta, leves, hús, Vininek rizs, hal, banán és édesség)Vacsira betegen benyomtak 3-3 nagyméretű palacsintát. Ebből kiindulva talán nem olyan nagy a baj...

2 megjegyzés:

  1. Jobbulást a fiúknak, a mi ovinkban is ma ismét csak 12-en voltak, Toma még jól van, remélem így is marad :) ... Annyira lemaradtam mostanában a kommentekkel, hogy ciki vagy sem, de most szeretnék neked nagyon boldog szülinapot kívánni :) ! A képeken nagyon szépek vagytok - még ott a szülinapnál :) - csupa jókedv az egész :) !

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a köszöntést, aranyos vagy!
    Kendus ovijában is tarol az influenza, bárányhimlő(ezen túl vagyunk), bölcsiben a skarlát. Már 2,5 hete itthon van és ma is lázas volt...

    VálaszTörlés