Összes oldalmegjelenítés

2016. február 6., szombat

Gyerekcenter játszóház

Vinci nem jár bölcsibe, itthon van velem. Élvezzük a közösen eltöltött időt(néha-néha előfordul, hogy bölcsiért kiáltok), hetente kétszer megyünk logopédiára, havonta egyszer kutyaterápiára-ez fix. A többi idővel én rendelkezem.
Kendével többször elmentem a Kac-Kac játszóházba, délelőtti és hétköznapi időpontokba, mert akkor kevesen vannak, a hétvégi tumultust nem bírjuk. Őrjöngenek, vadulnak a gyerekek, minden asztalnál szülinapi zsúr van.

Vincivel még soha nem voltunk kettesben játszóházban(egyszer szülinapi bulin voltunk az Elevenparkba, akkor Kende is velünk volt és tavaly Laciékkal voltunk hatasban)ezt most bepótoltuk.
A közeli Gyerekcenter játszóházat néztem ki, már nyitásra ott voltunk. 11 körül ebédhez szoktunk itthon készülni, nem akartam a napirendet elcsúsztatni.
10-kor sötétség fogadott minket, rajtunk kívül senki nem volt és a játékok is leengedve. Kifele szembe jött velünk két anyuka a csemetéjével, ők azt javasolták, hogy várjunk.
10.10 után be is futott a hölgy, aki kinyitotta a játszóházat. Ennek ellenére is csak 11-ig maradtunk és bőven elég volt ennyi belőle.
Azok a játékok, amik igazán bejöttek Vininek zsetonosak voltak, ezt lehúzásnak érzem, befizetek nem kevés pénzt és még plusz erre meg arra dobáljam a zsetonokat.(Kac-kacban ilyenre nem emlékszem, a "játékgépek"ott is zsetonosok, de azok nagyoknak valók)
Az ugrálóvár egyáltalán nem kötötte le, a trambulinba be-be ment, ami tetszett neki az a kisautó volt(ebből két darab volt, az egyikre korábban már lecsaptak, nekünk a törött kerekű maradt). Az egy dolog, hogy az első kereke törött volt, de az ülése is két darabból állt(balesetveszélyes). Vinci ki nem akart belőle szállni
.Úgy örülök, hogy rákapott a motorozásra, még nem repeszt vele(mint anno Kendus), lehet vele lassú tempóban sétálni, a lábait felváltva használja.
Minden órában egyszer megy a vonat(persze plusz zsetonért), hasonló, mint ami a Holnemvolt parkban is van. Beültünk. Nem csak a gyereknek kell zseton, hanem a szülőnek is! Hangos volt és ment 3 percig. Vinci boldog volt, nevetett, örült, hogy felültünk.
Talált egy gépi játékot(persze plusz zsetonért), aminek az volt a lényege, hogy a kiugró békákat le kell kalapálni, ez is tetszett neki.
Két kisebb mászókát-csúszdát is kipróbált, na meg persze rögtön feltűnt neki a 'Stekezz-es'részleg.
Kipróbáltuk, legközelebb nem megyünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése