Összes oldalmegjelenítés

2015. október 26., hétfő

Kiskőrös

Zoli apai rokonsága Páhiról, Izsákról származik.
Évente egyszer elmegyünk, megnézzük a tanyavilágot, ahol a nagyszülei éltek. Most már semmi sincs ott(csak a kinti budi és egy viskó)és rengeteg szőlő. Fura volt látni, hogy a fürtök lógnak, de termés nincs rajta. Amíg ott voltunk láttunk vagy három fácánt, az egyik közvetlenül mellettünk rohant, kutyákat( valószínű a szomszédtól kóboroltak el), Vinci is meghempergett párszor a fűben, de rajta nem láttam pöttyöket(csak remélni tudom, hogy szúnyog volt és nem bolha)

Ellátogattunk két temetőbe. A fiúk valahogy mindig késztetést éreznek, hogy onnan valamit el kell hozni(kavics, gally, földdarab)és hangoskodni, énekelni szeretnének. Kendus napjában ezerszer énekel két-három német dalt(már az Apja is tudja, pedig ritkán van itthon)
Csomagoltam útravalót, de ők ragaszkodnak a meleg ebédhez. GPS-re bíztuk magunkat, az első éttermet, amit ajánlott nem találtuk(persze mögötte álltunk), a másodikban 14-től volt meleg étel(nem is értem), a harmadikat egy helyi ajánlotta. Svédasztalos eszem-iszom, fix áron. Zoli kedvencei az asztalon: birkapörkölt, sültek, húsleves. Gyorsított tempóban ettünk, mert az egyik "nyafogott", a másik "nyekergett"-ahogy az Apjuk mondja.
Vinci kiöntötte az almalevet, majd kiborította a tányér tartalmát, Kendus közölte, hogy ő mindjárt bekakil...

Kiskőrösön megnéztük Petőfi szülőházát
és a Petőfi múzeumot, ami 2004 és 2010-ben(ha jól emlékszem)megkapta az év múzeuma címét. Nekem a múzeum felépítése és az egész kialakítása nem nyerte el a tetszésem, sokkal több lehetőség van egy ilyen jellegű múzeumba, mint amit ott láttunk.
Csak mi voltunk a múzeumba, Kendus felismerte Kossuth arcát, az egyik képen, nagyon büszke voltam rá!!!
A múzeum udvarán a 13 aradi vértanú emlékét néztük meg(eddig Zolinak nem tűnt fel, hogy a környékünk összes utcája viseli valamelyik vértanú nevét)
Petőfi szülőháza közelében van egy szép Jókai szobor. Kendus megszólal:"mekkora foga van ennek a bácsinak!", erre mi: "Te az nem a foga, hanem a bajsza!",
Kiskőrösön lehetett volna még több időt eltölteni, például a híres fürdőjében.

Hazafele persze egyik gyerek sem aludt, Kendussal találós -kérdéseset játszottunk, Vinci nézelődött.

1 megjegyzés: