Összes oldalmegjelenítés

2013. augusztus 31., szombat

Ismerkedés az ovival

Most született és már ott tartunk, hogy oviba szoktatjuk.
Eddig, vagyis Vinci születésééig úgy gondoltuk, hogy kezdje januárban, decemberben tölti a hármat, Vinci már 6 hónapos lesz, erősebb az immunrendszere, ha mégis hazahozza a betegségeket(amire a nyakam ráteszem), Vinci könnyebben birkózik meg vele.
Aztán az elvünk megdőlt. Osztódni nem tudok, kevesebb a figyelem, ami rá hárul, jó, hogy gyerekek között lesz. Vincire is több időm lesz, elmegyünk Ringatóra, tornára és csak úgy leszünk egymásnak.
Szeptemberi kezdéssel vették fel-korkedvezménnyel, fejlettségének köszönhető.
Szeptember másodikán kezd 8-11-ig lesz nélkülem, biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerül, a dadus és az óvónénik is gyerekszeretőek, tapasztaltak, dinamikusak. Nekem az a lényeg, hogy szeresse az óvónéniket és nem számít, hogy a játékok elavultak vagy repedezett a fal. Plusz foglalkozásokra úgyis elviszem: lovagolni, úszni, néptáncra, télen korizni.
 Havonta egyszer kell vinni zsírkrétát vagy papírt vagy játékot(amire már nincs szükségünk), textil darabot, festéket.  Ebédelni addig nem marad az oviba, amíg a közétkeztető cég nem tudja 100%san biztosítani a laktózmentes étrendet, ételt nem vihet be magával. Most még a gasztroenterológustól, dietetikustól, háziorvostól kell egy friss szakvélemény.
A kaja nagyon gáz, már amit a Nébih honlapján olvasok és hallok, ezért kérték, hogy havonta legalább 2 kg gyümit, olajos magvakat, aszalványokat vigyünk be.

Kedd, szerda, csütörtök volt a "beszoktatás", amit családi napnak neveztek. Ismerkedtek a gyerekek az ovival, az óvónénikkel, a többiekkel, az új helyzettel. Bent voltunk a csoportszobában, amihez egy kisebb szoba is tartozik, ez egy mini lakásnak van berendezve. Kendus kíváncsi volt az udvarra is, egyszer kiszökött-szólt, hogy lelép homokozni:)

Az első és az utolsó nap én voltam vele, szerdán az apja. Épített fakockákból, labdázott, rajzolt. A többi gyerek társaságát abszolút nem kereste, kivéve Pankáét.
Kendus 2,5 éves, Panka 3,5 éves
Ha Panka elszaladt, akkor Kendus ment utána. Csütörtökön egy házi zenekart alapítottak, egy idő után zavaró volt, hogy a fiam dobolt vagy rázta a csörgőt,
Csörgővel
Panka furulyázott.(voltak akik elmentek). Az óvónéni kitalálta, hogy gurítsák a labdát egymásnak, ő mondta a neveket. Kendus csak Pankának dobta. Szerintem ez természetes, ismeri, barátok az idegen környezetben kell valaki, akihez kötődhet.
Amikor Zolival volt megvert egy kislányt, a vita tárgya egy játék volt. Kendus többször mondta, hogy a játékok, amikhez nyúlt vagy használta az övéi. Itthon amikor mesélte, hogy megvert egy kislányt, akkor már azt mondta, hogy nem tudja miért tette:(
Itt látni, hogy egyke(volt), Zsuzsi néni mondta, hogy a gyerekek a csoportban(4-5 kivétellel otthonról jönnek)és egykék(vagy pici baba tesójuk van).
Pisilni nem pisilt ott, hazáig tartotta, volt, hogy utána még bevásároltunk, de nem pisilt ott. A mosdót használta, de a budit nem.
A legtöbb időt a játék konyhában töltötte:), főzött, mosogatott, megjegyezte, hogy nem jön a víz a csapból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése