Összes oldalmegjelenítés

2013. január 26., szombat

Planetárium-Süni és a barátai

Kendus korán ébredt, ami azt jelenti: 7.15. Ráadásul az éjszakát is átaludta, okom nincs panaszra. Ébrdeés után még összebújunk az ágyban, ő megkeresi a könyököm hajlatát, átkarol és érzem a puha illatát és az apjáéhoz merőben hasonlító szájszagát:)(ez a semmihez sem hasonlító szag keveredik a cumiéval, pfújj)
Reggeliztünk, gyorsan összepakoltunk, a Planetárium után Kendus Judit Mamához ment wellnesselni.

Az előadásra 4 év alatti gyereknek nem kell fizetni, ha viszem a pedagógus igazolványomat egy kitöltött regisztrációs lappal együtt, akkor ingyé mehetek én is be. A parkolásért nem kell fizetni(P+R), a belépés díjtalan, az előadás tetszett, kell ennél több egy szombat délelőtthöz?

Az aulában ott volt Nagy Natália, aki dedikálta és árulta a könyveit, cd-t. Kende még a pocakban volt, amikor a BNV-n találkoztam vele, addig csak az apukája munkásságát ismertem(Natáliát a Csinibabában láttam, ennyi), de hogy milyen humorosan ír, azt akkor tudtam meg, amikor elolvastam a Nap születésnapja című könyvét, amit Faltisz Alexandra illusztrált, telitelálat. Gyerekek nyelvén írodott, mégis tudományos, színes, humoros és jó a sztori is. Könyvesboltban nem kaphatóak a kiadványai, csak neten.

Anno , a BNV-n, KEnde megkapta a Delfint keresünk című cd-t is.
A mesekönyvet állapotosan elolvastam, amikor megszületett-pár hetesen ismét hallotta, és a cd is gyakran szól az autóba.
Még viccelődtem is, hogy gyermekemnek  pár hetesen Nagy Natáliát olvastam , aztán jött Weöres, most Lackfi, jövőre Esterházyt németül:)
Kendus kiválasztotta a Lufimese című új könyvét Natáliának  és egy kutyás cd-t (ami Faludyról szól:), kapott hozzá egy ajándék kifestőt.

A Planetárium épülete, főleg az épület teteje jött be neki. A csillagvizsgálóra azt mondta, hogy rakéta és amikor elindult a műsor és besötétítettek szólt: Anya, szólj néninek, hogy kapcsoljon villanyt:)
A bolygók bemutatásánál: "Ez itt a Jupiter", "Akkor , jön Sam(tűzoltó)is"(A mesében Sam autóját Jupiternek hívják).
A mesét 4 éves kortól hirdetik, de Kendus 2 évesen is élvezte, végigülte és csodálta az 50 perces előadást.
A főbb szerepekben: nyuszi, bagoly, süni. A bolygókról, a nappalok-éjszakákról, természetről szól a műsor.
Besenczi Árpád a narrátor. A gyerekeket megismertetik a csillagokkal, égbolt érdekességeivel.
 Nekem is tetszett és olyan jó, hogy gondolnak a kicsikre is.
Kendus szereti a szórólapokat, a Palentáriumból is vittünk Judit MAmának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése