Összes oldalmegjelenítés

2012. június 2., szombat

Nagy sportágválasztó

Ma délelőtt elmentünk a Nagy sportágválasztóra. Zoli azt mondta, hogy kicsi még hozzá Kendus, de tévedtünk, több sportágat ki lehetett próbálni 1,5 éves gyereknek(el) is.
Abban biztos vagyok, hogy rendszeresen, egyesületi keretek között Kende sportolni fog. Azt hogy mit nekem teljesen mindegy, az apja az úszást és a vízilabdát preferálja. A lényeg, hogy szívesen csinálja. (na persze a boksznak nem örülnék, de ha azt akarja......)
Eddig úgy tűnik, hogy Kende Balázsra és Dórikára nagyon hasonlít(mindketten/hárman a sportban és a kézügyesség terén remekelnek, a matek és a nyelvek kevésbé mennek)
Kőbányán a Maglódi úti sporttelepen rendezték meg, fura, hogy többször elmentünk már a főúton, de nem tűnt fel, hogy a konzervgyár(olyan szép) és a sörgyár mellett(mekkora) zöld terület van. Sőt a terület alatt barlangrendszer van.
Az esemény ingyenesen látogatható volt, kígyózott a sor, de a  jófej szervezők a babakocsisokat előre engedték, kaptunk repis ajándékokat, szórólapokat is(amivel a kisfiam sokáig leköthető). A sportágak mellett hangszereket is ki lehetett próbálni, talán majd jövőre a hangszereket is leteszteljük. Délelőtt 8.30-11.30-ig aktív KEnde,addig lehet vele lödörögni.
Több ismert sportoló is kint volt, a veszprémi kézisek, a Rippel fivérek, ökölvívók. Nekem is új volt egy-két sportág, pl: hosszúkard vívás, softball. (mennyit tanul az ember a gyereke mellett:)
KEndus karatézott, nyári bobozott, mini golfozott és labdázott:)
A sárkányhajózásnál  és a síelésnél hosszan bambultunk.Annyi mindent ki lehetett próbálni, gokardozni, kajakozni(egy felfújható medencében), lovagolni, sakkozni:)
(Az apjának a zumbások nyerték el a tetszését)
Az egyes sportágaknál az edzők, sportolók annyira kedvesen fogadtak minket, kérdezték KEnde nevét, elmondták a fő tudnivalókat. A karaténál próbáltak egy-két fogást mutatni a fiamnak, de reménytelenül.
                               
                                         
A legfiatalabb az én kisfiam
                               
                                                    
A profik is így kezdték!
                                                

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése