Összes oldalmegjelenítés

2020. november 2., hétfő

Felfedezőként a Nemzeti Múzeumban

 Régóta szemezek ezzel a programmal(igazából arra az időszakra vártam, hogy Vincével is lehessen menni). Kis felfedezők lehetnek a gyerekek a Nemzeti Múzeumban, az őszi szünet kiváló időpont, a covid miatt vaciláltunk, hogy menjünk vagy maradjunk. Egy nagymama volt a két unokájával és egy pár rajtunk kívül, furcsa helyzet, szinte az egész múzeumban csak a mi hangunkat lehetett hallani. A jegyvásárlás során külön kell szólni és fizetni, hogy melyik "túrát" szeretnénk kipróbálni, a ruhatárban pedig megkapjuk a táskánkat. Vincének Tündérország nyomában mesés felfedezést választottuk, Kendének pedig a Segítség elvesztem Pannóniában!címűt. Mindkettő az 5-7 éves korosztályt célozza meg.

 A felfedezőfüzet segítségével kell a termeket megkeresni és ott pl. Tündérország kapuját megkeresni, ehhez a felfedező úton a kiállítás tárgyain szereplő állatok és virágok segítenek, helyüket a kincskereső térkép mutatja. A messzilátó kismadár segít útbaigazítani. A zsákban elrejtettek egy csengőt, amivel csilingelni kellett, közben rajzolni, színezni a füzetbe(színes ceruza, grafit, faragó is a táskában)labirintusos feladatot megoldani. Szőlőtőkéket is számoltunk, a füzetben pedig karikáztuk azokat a fegyvereket és ruhadarabokat, amelyeket a kiállításban a szőlőfürtök között látunk. Festményeket kerestünk(Ferenc gróf, Anna grófné) és azon Tündérország bejáratát. Tündérország királyától és királynéjától varázserőt kapott Vinci ajándékba, ami egy gyöngyös ékszerben rejtőzött(itthon készítette el), ahogy a marcipános sütihez kapott rózsavizet is.

Kende füzetének története Savariában kezdődik. Korabeli katona fegyvereit néztük meg és karikáztuk a füzetbe. A kiállításon megkerestük azt a vitrint, ami Savariát ábrázolja, megnéztük a piacát, a korabeli edények díszítését. Figyelmesek vagyunk és a zsákban találtunk egy levegőre száradó gyurmát, ebből fogjuk itthon elkészíteni a saját római kori edényeinket. Kerestünk mézeskalács sütőformát és kiderítettük, hogy mit ábrázol. Az ő felfedezése során a legnehezebb a 37 szám keresése egy sötét sarokban, ehhez a táskájába rejtettek el elemlámpát, ami még izgalmasabbá tette a kalandokat. Végül egy táborkapu modelljében találtuk meg.

Szuper gyerekes program, egyik módja annak, hogy megszeressék  a múzeumot a gyerekek!

1 megjegyzés:

  1. Hú, de jó lehetett :) !!! Ez is nagy tervem nekem is :) , bár most a vírus miatt - ismét :) - nem merek hosszasan zárt helyre menni programozni... De lehet, hogy még meggondolom, mert ahogy írod éppenséggel nem volt tumultus, szóval lehet, hogy ez még kapóra is jöhet, elképzelhető, hogy mások is így gondolkoznak, mint én :) ...

    VálaszTörlés