Összes oldalmegjelenítés

2020. február 8., szombat

Félévi, szülői, suli hírek

Eddigi legjobb bizonyítványát hozta haza Kende. Sok munka(nk)van benne. Az angol és a magyar az erőssége, előbbiből dicséretet is kapott. Elképzelhetetlennek tűnik és megoldhatatlannak, hogy egy év múlva két gyerekkel fogok esténként tanulni. Kende igényli is az együtt tanulást, ha az apja kérdezi, akkor az a válasz, hogy nincs lecke, mindent tud. Nálam ki kell borítani a táska tartalmát, egyesével átnézem a füzeteket(javítósorban helyesen szerepel-e a szó vagy van-e elmaradt házi, esetleg szorgalmi, kikérdezek egy-két szabályt)Az igazság az, hogy én elég sokáig felmondtam az "anyagot", Mamának és hangosan tanultam egészen az egyetemig, ott valahogy magától átalakultak a tanulási technikáim. Vince pedig igazi kihívás lesz tanulás fronton(ne legyen igazam)
Egyértelműen nehezednek az ismeretek, főleg a környezet. Állítólag az új NAT-ban nem szerepel már a környezet.
Félévi szülőin elmondta B. bácsi, hogy az osztály átlaga 4,3(4)körül van, nyelvtan a mumus(nyilván, mert fiúosztály), két gyenge tanuló van. Ópusztaszerre mennek kirándulni és lesz nyári 1 hetes tábor is a Zemplénbe. Kende az ottalvósba nem akar(t)menni, rengeteg program, sűrű napirend, tömény, rengeteg élmény. Azzal indokolta, hogy két barátja nem megy. Mi visszük és hozzuk őt(őket, a harmadik barát megy, ez volt a húzóerő). Pár éve nyaraltunk mi is Sárospatakon és környékén, ismerős lesz neki. Ez fix a nyárban és a bejárós templomos tábor. Más nincs megszervezve, lefoglalva. Vincének jún. elején bezár az ovi, szeptemberben iskola. Nekem júl. elején még lesz egy vizsgám(továbbképzés)és nagyjából onnantól szünet. Innentől kezdve rohamosan közeledik a nyári szünet. Lesz egy hittan vizsga addig, szeptemberben elsőáldozó lesz.
A suliban a mosdó állapotára felhívtam az ofő figyelmét, Kende nem mer elmenni(nem lehet az ajtót becsukni, koszos, nincs szappan, stb)és a konyhai evőeszközök fertőtlenítéséről is volt szó, szeptembertől kiújuló , fájdalmas aftája van. Az lett a megoldás, hogy itthonról visz evőeszközöket és a kulacsból iszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése