Összes oldalmegjelenítés

2019. augusztus 11., vasárnap

Szülinapi bulis

Hét közepén hazajöttünk, a hosszú autóút arra is jó volt, hogy körbeírjak néhány barátnak, mit szólnának a vasárnap délutáni születésnapi bulihoz. Tavaly olyan időpontot választottunk, ami több gyereknek nem volt megfelelő(nyári születésűek emiatt hátrányban). Végül egy ovistárs jelezte, hogy ők nyaralnak. Szülőmentes bulit gondoltam(mindenkinek jó, ha kap egy kis szabadidőt), végül úgy alakult, hogy a szomszédlány anyukáján kivül mindenki itt maradt, ennek is örültem, mert tudtam azért csacsogni velük.
Terasz
Vince nagyon-nagyon boldog volt, annyira felizgatta magát, hogy mire eljött a délután és minden vendég megérkezett, leeresztett, bejött a szobába és megkereste a telefonját. KIK-ben szuper party kellékeket lehet beszerezni, közösen terveztük a dekorációt. Kora reggel már az apjával együtt girlandokat tettünk ki a teraszra, lufit fújtam, asztalt díszítettünk. Egyszerű csokitortát kért és kapott az ünnepelt, kicsit szétfolyt, arra a néhány órára nem hűtöttük(teljesen kiment a fejünkből), de ez az ízén nem változtatott. Mindenkinek bejött, két anyukának továbbítottam a cukrász elérhetőségét.
Készültem játékokkal, a fiúkat egyáltalán nem érdekelte. Ha van az udvaron két kis focikapu és egy labda, akkor számukra megszűnik a külvilág. Kende különösen örült annak, hogy van partnere ebben. Vincét egyáltalán nem érdekli a foci, most kijelentette, hogy meg akart tanulni úszni és a kezdő lépéseket már megtették Zolival, jártak uszodában és mennek nyílt napra, talán beiratkozni egy tanfolyamra. Kende aznapra belázasodott, nehezen viselte(38,5)azt mondtam, hogy menjen be a szobájába és dőljön le egy 20 percre. Sajnáltam szegénykét, vendégeink vannak és őt bezavarom a szobába. Azóta a láz elmúlt, de a makacs köhögés maradt.
Viszonylag nagy az udvarunk, egyik részén térkő(ott lehet focizni), másik része kavicsos és van egy kis előkert. Bújócskához ideális, két tesó bebújt az aranyeső bokorba, jól álcázták magukat, mert nem vettem észre őket.
Tornapályát rajzoltam, a vége a futás(3 kör, szigorúan a málnabokrokig), tetszett a gyerekeknek. Sütöttem fűszeres krumplit, különböző mártogatósokkal, almás kelt tekercseket, rendeltünk pizzát és szülinap alkalmából vettünk chipseket(nem szoktunk). Felavattuk az új darts táblát, Vince buborékfújó készletét.
A bejárati ajtóra csináltam egy kis ismertetőt Vincéről,
A legkisebb vendégünk

Lufik nem sokáig bírták
számokra felírtam, hogy miket szeret enni, játszani, kik a barátai, milyen zenét szeret, stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése