Összes oldalmegjelenítés

2019. augusztus 13., kedd

Kendus és a kötelezők

Kendéék már tavaly is kaptak kötelező feladatot nyárra, akkor még olvasmány nem szerepelt a listán.
Vakáció nevű foglalkoztató újsághoz hasonlót kellett kitölteni, idén nyáron ennek a másodikos részét, kb. 80%-ban van kész(a legtöbb megoldás hátul megtalálható és erre a nyolc éves is rájött:), kihagyta a legkedvesebb nyári emlékem rajzolását, várt vele a nyaralásig, azóta azzal ráz le, hogy ő nem tud és nem is szeret rajzolni.
Kötelező olvasmány Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókus kalandjai. A könyv elolvasása után a legkedvesebb öt fejezetből kell egy rövid összegzést írni, rajzolni hozzá és kitalálni egy-egy új fejezetcímet. 6 oldal van a könyvből, Kendus szerint unalmas, nyögvenyelősen megy neki. Ma nálunk volt az osztálytársa, aki elmondta, hogy ő már ezeket letudta. Motiválta vele Kendét, mert még lefekvés előtt is olvasott.
Jövő héten 20.-a utána mindig felgyorsulnak az események. Új tornacipőt kapott, az írószerek listája rövid. Eddig minden évben kaptunk egy A4-es lapot beszerzendő tételekről, most meg 10 csíkos, 3 kockás, 1 szótár és 1 kottafüzet kell megvenni, de lehet, hogy még várok vele, tavaly kaptak egy nagy füzetcsomagot az önkormányzattól, minden kerületben tanuló kisdiák. Nem emlékszem pontosan hány darabot tartalmazott, de még most is van belőle 1-2 üres a fiókban. Tavalyról maradt csomagolópapír is, átlátszó fóliából is találtam. Technika dobozban kell még néhány dolgot pótolni, köpeny kötelező, abból veszek és a tornaruha is iskolai, abból is, hogy legyen váltás.
Szeretne egy gurulós-hátizsákot. Örülnék, ha negyedikben is jó lenne az elsős iskolatáska. Semmi baja nincs, egy vagyon volt. Így utólag azt gondolom, hogy lehetne nagyobb, mert annyi füzetet, könyvet cipel, hogy gyakran be se tudjuk zárni. Vincénél erre is figyelni fogok.
Tartalmas, szép, aktív nyarunk van, mindenkinek hasonló jót kívánok!Nehéz lesz visszaszokni a taposómalomba.

1 megjegyzés:

  1. Én is úgy tervezem, hogy még 2 évet kibír Zalán táskája, az is egy vagyok volt. Egyelőre hibátlan. :) Aztán más dolog, hogy Réka pl. már negyedikben kikönyörögte a hátizsákot, mert már mindenkinek olyan volt az osztályban, kapott is egyet, egy Budmilt, hatodikra még biztos jó lesz, talán tovább is. :)
    Mi füzetekre idén elég sokat költöttünk, felsőben már A4-es ajánlott, ha nem is kötelező. A tanév során 3 A4-es is betelik matekból és németből pl.

    VálaszTörlés