Összes oldalmegjelenítés

2019. augusztus 1., csütörtök

Szlovéniában az tetszett a legjobban

Mindegyikünket megfogott, biztosan vissza fogunk majd egyszer menni, már a hegyek látványa feltölt minket(és olcsóbb, mint a hazai wellness vagy a Balaton)
 Rengeteg helyszínt, érdekességet írtam fel, amit látni szeretnék majd(az utazásokra mindig előre felkészülök, olvasok, infókat gyűjtök. A cseppkőbarlangnál segítettem egy magyar családapának jegyet venni, még sorban állás közben megkérdezte, hogy mi már többször jártunk ott?)
A bookingon foglalt szállásunk reggeli tartalmazott(mi meg bélpoklosak vagyunk:)és kértünk ott a helyszínen vacsorát is. Jana és kedves családja óriási gazdaságot vezet,, már a pontos számra nem emlékszem, hány hektár, de amíg a szemünk ellátott azt a területet a család tartja karban. És nem is akárhogyan, még a meredek hegyen is vágták a füvet, mindenhol tisztaság, a levegőt harapni lehet. A gazdasszony abból főzött, amit megtermelt. Mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, pedig egyikünk sem rajong a salátalevesért, de az ott isteni finom volt!19 körül lett készen a vacsi és a fiúk 6-tól már sertepertéltek a konyhában. Nyitottak, közvetlenek voltak felénk, pl. behívták a fiúkat játszani a nappaliba, segítettem az étkezések után elpakolni, előkészülni, mintha ezer éve ismernénk egymást. 1 nap után otthonosan mozogtam. Több napig egy belga család is a szomszédunk volt, ők már évek óta visszajáró vendégek, velük is sokat beszélgettem esténként, utolsó nap még búcsúzkodtak tőlünk.
Szerencsénk volt az idővel, egy éjjel vihar tombolt, félelmetesnek tűnt a szobából, mellettünk fenyvesek, elment az áram, villámlott, dörgött, kicsit úgy éreztem, mintha az épület is beleremegett volna. Reggel azt mondták , hogy ez teljesen normális. Délre már felmelegedett a medence vize annyira, hogy fürödni lehetett benne. A gyerekeknek mindig volt társaságuk. Két unoka lakott a házban, adtak tippeket, ötleteket arra vonatkozóan, hogy merre kiránduljunk, ami kevésbé ismert a turisták számára(pl. Bled helyett Blegosra menjünk)Postojnska cseppkőbarlangoz terveztünk egy teljes napot menni, kihagyhatatlan. Tény, hogy annyian voltak délelőtt, hogy hömpölygött a tömeg. Megéri, egyszer látni kell!A fiúk várakozáson felül teljesítettek, nem volt probléma az egész napos menetellel.
Nem igazán erős az angolom, de a tulajdonosok(kb. 65 évesek )választékosan, gördülékenyen kommunikáltak. Síelők számára ismerős helyeken kirándultunk(mi nem síelünk), már a hegre vezető(odavezető)úton berezeltünk. Tűkanyarok(Zolitól tanultam a kifejezést), egy sávos betonút, szerpentinek, lehúzódni nem tudsz az útról, mert melletted a szakadék, szalagkorlát nincs, ezért ahová lehetett gyalog mentünk:)Ehhez kaptunk sétabotokat.
Minden reggel azzal kezdtek, hogy megnézték a macskákat, teheneket és előfordult, hogy az egér tetemet is. Este pedig sétával zártuk a napot.

4 megjegyzés:

  1. Szlovénia a szívünk csücske, visszavágyunk nagyon. Hol is működik ez a Jana? :) Jövőre az Örségbe tervezünk nyaralást, onnan már tényleg csak egy lépés....

    VálaszTörlés
  2. Azért Bledet ne hagyjátok ki (úgyis lesz legközelebb), lélegzetellállító. Az IS! :)

    VálaszTörlés
  3. Zaprevalban. Ha szeretnétek menni, akkor privátban írj neki és olcsóbb, mint a bookingon keresztül: www.zgajnar.si, info@zgajnar.si

    VálaszTörlés