Ezen a héten könnyebb szívvel hagytam ott Vincit, mint a múlt héten. Annyi újdonság van, amit nem könnyű feldolgozni neki(nem csodálkozom rajta): nincs mellette a testvére, új az óvónéni, új helyen van a csoportszoba, új a dadusnéni. Minden reggel mantrázta: "nem megyek oviba", amikor beértünk már krokodil könnyeket hullatott. Múlt héten két éjjeli bepisilése is volt, ami kb. 2 éve nem fordult elő.
Olyan magányosnak láttam délutánonként. Többször állt a kerítésnél, ahol tudja, hogy le szoktam parkolni és várt. A szomszéd napközben is bejár az oviba, mert cukorbeteg a lánya. Ő is látta, hogy Vinci a kerítésnél áll és vár. Ha megkérdezem, hogy kikkel játszott, kik a barátai, akkor nem mond rá semmit, nem emleget senkit. Az óvónéni is azt mondja, hogy egyedül játszik.
A szomszéd lánnyal barátok, de a csoportszoba elköltözése miatt az egyikük az épület egyik végében, a másikuk a másikban. Nem tudnak együtt játszani napközben.
Szóltam az óvónéninek(új), hogy ha lehet, akkor kicsit nyisson felé, mert ő egy tündéri, mosolygós, kedves, aranyos, közvetlen kisfiú. Onnantól kezdve, hogy szóltam, Vinci ott sertepertél az óvónéni mellett, fest az asztalnál, kint többen motoroztak együtt(nem egyedül, mint eddig)
Fülig érő szájjal öleltem magamhoz, első reakció, amikor meglát: APA?????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése