Összes oldalmegjelenítés

2017. március 30., csütörtök

Ollóval

Vincének jó a kézügyessége, kb. 2 éves kora után kapott kést-villát, amit rendeltetésszerűen, ügyesen használ(ellenben a bátyjával), olyan "szerelős, bütykölős"keze van, átlagon felüli hosszú ujjakkal.
Imádja az ollót is, tényleg mindent, amihez a keze mozgatása kell.
Oviban is dicsérték már.
Hajnalban bebújnak az ágyunkba és akkor olyan dolgok derülnek ki, ami egyébként este lefekvéskor nem, valahogy, akkor ered meg a nyelvük.
Szennyestartón
Vince nem dicsekedett azzal, hogy tegnap az ollóval az oviban szétvágta a pólóját és most 2 hétre eltiltották az ollótól. Ez neki nagy büntetés. A pólóval nem találkoztam, amibe hazajött az egyben volt, csak a szokásos kajamaradvány van rajta(mondja, hogy étel és azt is, hogy kaja). A felső szekrényben nem akadt a kezembe, ma rovarirtás lesz,mindent hazahozok és kiderül, hogy melyik esett az olló áldozatának.
Nekem két fiam, de állandóan megy a mosógép, tényleg napi egy a minimum. Áldás az automata mosógép és a szárító is.
Rendmániás. Ő nem pakol, hanem pakoltat(van olyan, aki elpakol utána:), a cipőknek új helyet talált:
                                                                   
Zuhany mellé teszi a lábbeliket


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése