Kirándulás az Árpád kilátóhoz

Évekkel ezelőtt már jártunk erre, csak akkor nem a kijelölt oldalon és vonalon mentünk fel a hegyre. Akkor még csak Kendus volt, aki nagyon ragaszkodott a kék kismotorhoz, nehezített pálya volt, emlékszem rá. Zoli csak annyit mond, "múltkor"(kb. 5 éve a múltkor)
Itthon Kendus 5 percenként megmutatta a telefonon, hogy esni fog. Csepergett, amikor indultunk, fent a Hármashatár hegyen már ennek nyoma sem volt, fáztunk, 7 fokot volt.

Kevés alvás után vágtunk neki, még az autóban nyugiban voltak, ott már kisördögök lettek. Vince hol ordított, hol leült a földre, hol rohamtempóban szaladt, többször esett a kiálló kőzetekben, a tenyerén viseli a nyomokat. Állandóan éhesek, ott is palacsintát akartak enni. Úgy indultunk, hogy itthon bőségesen uzsonnáztak, a kocsiban két-két kis perecet ettek(maradék halrudacskával, almával), vízzel öblítették le. Oké, hogy fejlődő szervezet, képesek óránként enni. Zoli javasolta, ha ez így megy tovább(csak ilyenebb lesz szerintem), akkor vágjunk disznót. Elgondolkodtató.
Nehezen jutottunk fel a kilátóhoz, pedig gyerekbarát a tempónk, alig van szintmagasság és jól kitaposott, széles sávon lehet haladni.

Gyönyörű a panoráma.

Több turistával is találkoztunk.

Zoli mindenkinek köszönt. Aztán egy idő után rászóltam, hogy hagyja abba, mert nekünk előre senki nem köszön, sőt kerek szemekkel néznek ránk, mintha bolondok lennénk, pedig azt gondolom, hogy alapvető emberi norma, hogy köszönünk, akkor is , ha idegen. Ha szimpi a másik, akkor köszönjön. Egerben is köszöntünk mindenkinek, aki szembe jött velünk a hotelen belül az étteremig. Volt, olyan is, aki nem fogadta a köszönésünket és olyan is, aki megjegyezte, hogy mi vagyunk az elsők, akik köszönünk.
Kende betaknyosodott, pisilnie kellett többször.

Vagányul azt gondolta, hogy majd keres magának búvóhelyet, ahol senki nem látja és ott végzi a dolgát.
A kilátónál vicces jelenet volt: Zoli szól, hogy forduljak meg annak a párnak, akinek háttal vagyok, mert le akarnak fotózni. Értetlenül néztem rá, hogy miért akarnak engem lefotózni. Megfordultam, aztán kiderült, hogy nem engem akarnak lencsevégre kapni, hanem a feliratot, ami alatt állok.

Vince ismeretlen kutyusokhoz szaladt oda, bátor, nincs félelemérzete, nincs tériszonya.

A lefelé út könnyebb

és gyorsabb volt,

itt jött a hiszti, hogy Vini nem akarja a biztonsági övet.
Hazaérve kisütöttük és megettük a délelőtt bekészített palacsintákat.
A sok természeti kincset(makk, toboz, falevél)bevittük ma a süni csoportnak.