Ezt is kipróbáltuk

Vincinek nagyon tetszett, imádta a korai fejlesztős kutyaterápiát. Szereti az állatokat, főleg a lovakat és a kutyákat. Néhány évvel ezelőtt Kendussal jártam terápiás lovaglásra, az én ötletem volt, nem orvosi javaslat után vágtunk neki. Hatékonynak láttam, sokat javult utána a testtartása, mozgása, feladattudata. Vinci a babakocsiból figyelte azt, hogy a bátyja milyen ügyes, bónuszként mindig feltettük 2 körre őt is. Fülig ért a szája. Semmit nem erőltettek, Kendusnak nem volt már kedve járni és kicsit én is úgy éreztem, hogy megrekedtünk egy fázisnál és többet nem vittem.
Egy ideje kértem a gyógypedagógust,  hogy keressünk időpontot Vininek. Majd tavasszal...a tavasz megállíthatatlanul jött és mi mentünk. Várta már, az oviban mondta, hogy ő megy lovagolni. Felébresztettem a délutáni alvásából, az időpontokat szigorúan kezelik, siettem. Még lóra nem került(Bencére, amit Kende is lovagolt)addig Zsömi kutyát etette, hihetetlen számomra, hogy nincs félelemérzete, a szájába tette a morzsákat.(tudom, hogy ez a természetes, de én gyerekkorom óta tartok a kutyáktól, pedig nincs rossz élményem és Kendus is hasonlít ebben rám), aztán simogatta.
Kerestem egy kobakot Vincinek, tiltakozott ellene(a sapkát és a sálat is utálja), na jó, ha nincs kobak, akkor leszíjazták(nehogy baleset legyen abból, ha gondol egyet és leugrik a lóról), ebbe belement.
Felkerült a lóra és elkezdett sírni, pedig ott álltam néhány karnyújtásnyira tőle, meg se mozdultam. Integettem neki, biztattam őt. Az öklét a szájába tette és tiltakozott a helyzet ellen. Nem simogatta meg a ló sörényét, bezárult.
Sokáig nem ült rajta, mert beláttuk, hogy kicsi még hozzá. Megkönnyebbült, amikor ismét mellettem volt. Talán, jövőre vagy két év múlva ismét megpróbáljuk.
Nyitott vagyok minden olyan alternatív módszerre, ami a beszédfejlődését szolgálja.