Kétszer két óra

Ennyit hagytam Vincét kettesben  Zolival.
Csak szokják egymás társaságát.
A hét elején orvoshoz kellett mennem. Az a szerencsém, hogy az unokatestvérem a háziorvosom, szerencsétlenségemre Zuglóban rendel, autóval csúcsidőben is 1 óra, amíg odaérek. A megbeszélt időpontra nem értem oda(köszönhetően az útfelbontásoknak), de a bejárat előtt találkoztunk. Megkaptam az allergiámra, asztmámra a recepteket. Kb. 4 évig teljesen tünetmentes voltam, hála a várandóságnak, szoptatásnak, szülésnek. Vége a szoptatásnak, vége a jó világnak. Tombol az allergiám.
Zoli elvitte sétálni Vincét, egészen a közeli kiserdőig. Egy biztos, abban ő elfáradt, de a gyermek nem.
Hazajöttek, ő teljesen kidőlt, Vincit berakta a kiságyba(hátha ő is kidől), de nem. Ekkor jöttem haza, Vini magyarázott az ágyban, már a rácsvédőt kikötötte, takarót, párnát kidobta.
Peluscsere, itatás nem volt(hát azt nem mondtam, gondoltam én naiv, az majd eszébe jut)
Tanulság: mindent le kell írnom, egy útmutatót kell készítenem Vinihez.

Második alkalommal Kendust elvittem úszni, Vini itthon maradt.
Már a kapuban vártak-ez gyanús volt-, Vincének két új tetkója lett a fején és szivárványszínekben pompázott/ik a buksija.
Arra a kérdésemre, hogy mi történt, Zoli úgy válaszolt, hogy jobb, ha nem tudom. Az udvaron történt valami, nálunk minden beton. Nem lett agyrázkódása, puklis a feje. Apjuk azzal nyugtatott, hogy még ebben a korban "olyan rugalmasak!"
Mellettem is megtörténik a baleset, mégis érzékenyen érintett.