Összes oldalmegjelenítés

2014. július 14., hétfő

Debrecenben pihentünk

Előbb a régió volt meg, aztán a többi.
Egyszer betévedt Csibó Debrecenbe egy elegáns szállodába és gyorsan kijött, mert túl drágának találta.
Majd egy kuponos oldalon véletlenül megláttam a szálloda ajánlatát és kaptam a lehetőségen.
A fiúk az odautat jól bírták(többször megálltunk pihenni), nem volt nyafizás, hiszti, ordítás.(én vezettem, Apjuk pihent a több napos fejfájás kikészítette)
Miután megérkeztünk, a recepción nem fogadták el a kinyomtatott vouchert, nem volt elég az utánvételes papír, hanem valami plusz foglalási nyomtatványt is kértek, ami nekünk nem volt, talán a gépen, de onnan is töröltem. Végül a kuponos cég és a szálloda felvette egymással a kapcsolatot és így sikerült szobát kapnunk.
Nem is szobát, hanem egyenesen egy lakosztályt!Kendus külön szobában aludt. A foglalásnál előre kérek egy babakádat, gyerekágyat, babaágyat.

Délutáni szieszta után a wellnessbe mentünk pancsolni. Vini ahogy meglátta a vizet, rázendített
 Így tutira odafigyelt ránk mindenki(Apjuk: Helló!Megérkeztek Vargáék:)
Kendus lubickolt a 32 fokos vizben.
Őt alig lehet kicsalni a medencéből. Előző életében vizben élt és uszonya volt:)
Zolinak ismét előjött a migrénje, ami ágynak döntötte őt.(Sajnos az utóbbi időben elég gyakori)
A vacsoránál jeleztük, hogy olyan asztalt kérünk, ahol nem zavarunk senkit két fiúgyerekkel.
Nagyon finomakat ettünk. A séf, miközben meresztettem a szemem a finomságokon odajött hozzám és megkérdezte, hogy külön valamit csináljon-e a fiúknak. Kendus: hát persze!Rántott sajtot!
Annyira bejött a görögdinnyés limonádéjuk, hogy minden étkezésnél azt kértünk!

Szombat délelőtt az Állatkertben, vidámparkban jártunk. A debreceni Nagyerdőben építkezések, felújítások zajlanak, sétálni nem tudtunk.
Az állatkertet(ami a Nagyerdőben van, hazánk első védett területén) minden gyerekes családnak szívből ajánlom!Kicsi,(egy délelőtt bejárható) rendezett, több játszótér van az állatkert területén.
178 különböző állatfaj van. A legtöbb időt a Gibbon házban  és a zsiráfoknál töltöttünk el.
A bejáratnál vettünk zoocsemegét, amit Kendus félve, bátortalanul dobált a kecskéknek. Igazából az állatsimogatóban Vinivel voltam többet, mert Kendus megijedt a kecskéktől, szamaraktól.
Vini meg annyira élvezte az állatok etetését, hogy biztosra ment ő is megkóstolta a zoocsemegét(nem lett tőle hasmenése, 1 darabot megcsócsált:)Mondom mindenevő ez a gyerek!
Az állatkert különlegessége az Afrika-röpde, ahol íbiszek, ezüstarcú, szarvcsörű madarak vannak.
Az állatkert ízeltlábú gyűjteménye - Budapest után-a a második az országban.

Vidámparkba nem terveztünk menni, de Kende észrevette a "kacsás"játékot és nem lehetett kihagyni.
Azzal ment egy kört és letudtuk a vidámparkot.
Délután Zolihoz orvost kellett hívni, annyira rosszul lett.Még én a fiúkkal feltérképeztem az ügyeletes gyógyszertárat és környékét, addig ő infúziót, szurit kapott.
Este a szálloda játszószobájában tesztelték a labdatengert, kiskonyhát, fajátékokat.

Vasárnap már Zoli jobban volt, de nem annyira, hogy kirándulni menjünk, ezért a szálloda medencéjében, játszószobájában töltöttük az időt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése