Összes oldalmegjelenítés

2014. július 18., péntek

Cse'mese

Borzasztóan rossz előadáson voltunk. Régen voltunk már ketten, Kendussal színházba(az Apjával kb. 5 évvel ezelőtt, 10 év múlva lesz mit pótolnom:)
A környék összes villanyoszlopára kiragasztották(jobb pr eszközük nem volt) a Kisvakondról szóló előadás plakátját, az előadás előtt pár nappal pedig már a telt házas feliratú plakátok voltak mindenfele.
Próbáltam a neten utánanézni az előadásnak(telefonon nem tudtak tájékoztatást adni), de nem találtam semmit.

Na egye fene, elmentünk. 1350 volt a jegy, előre nem vettem meg, telefonon foglaltam le kettőt, de az előadás előtt az egyik ismerős két gyereke közül csak az egyik ment el, így 1000 átvettem tőle az egyiket.

A cse' mese a brit Masters of Puppets Theatre vendégjátéka(magyar nyelvű volt), nagyméretű bábokkal+élő szereplővel(Svejk Józsi).
Svejk Józsinak elég fanyar humora volt, Kendus egyáltalán nem értette-nekem is nagyon kellett figyelnem, ennek ellenére nem jöttem rá a történetre.
A sztori Jicsínyben játszódik, ahol a betyár(Rumcájsz)él a családjával. De előkerült Moha és Páfrány is, rövid időre a Kisvakond is("Anya, mikor jön már a Kisvakond?), Süni, Egér, Rumcájsz, Uraság, Asszonyság.
Süni végig közmondásokban beszélt, ami ugye egy 3,5 éves gyereknek még nem érthető(volt olyan mondat, ami nem illett a szövegkörnyezetbe). A plakátokon nincs kiírva, hogy 8 éven aluli gyerekeknek nem ajánlott.
A közönség főleg 3-5 éves gyerekekből állt.
A legnépszerűbb cseh dalokkal hirdetik, de talán egy-kettő hangzott el az 50 perc alatt.
A cselekmény kitalált történet, Katona László forgatókönyvéből(Bikini zenekar, eMerton díjas)
Próbált interaktív is lenni, de melyik ovis gyerek tudja és érti a 'hadtáp' kifejezést, pl?
Svejk Józsi három lányt hívott fel katonának a színpadra, akik vízipisztolyt kaptak.
Az előadás után dedikáltak a Kisvakond(aki alig szerepelt)plakátot, pár száz forintért:)
Annyi jó Vakondos történet van, nem kell hozzá nagy agytrösztnek lenni, hogy bábok segítségével valamelyiket feldolgozzák(legalábbis én erre számítottam)
Eddig a Müpában látott Csipkerózsika feldolgozás(gyerekelőadás)volt a nemajánlóm kategória első helyén, de a Kisvakond is ide került.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Édesanya!

    Ma este nekünk is volt (bal)szerencsénk végigszenvedni ezt a darabot Piliscsabán. Mi 4 gyerekkel mentünk, egyiküknek ez lett volna a születésnapi ajándéka. Kifelé jövet a 4 éves öccse megkérdezte, hogy "Ugye Gergő kap majd valami rendes ajándékot is?"
    A rémes előadás után nekiálltunk keresgélni az interneten, hogy kinek mi a véleménye a darabról. Egyedül te voltál az, aki rossz véleményt fogalmazott meg a darabbal kapcsolatban, senki más. Az is szomorú, hogy az előadás végén mindenki némán felállt és szó nélkül elment. Csak mi voltunk azok, akik visszakérték (és kapták :-)) a belépőjegy árát.
    Együttérzünk veletek! :-)

    Orsi és Feri

    VálaszTörlés
  2. Kedves Orsi és Feri!

    Köszönöm a visszajelzést!Megerősített, hogy nem csak nekünk volt rossz élményünk az előadással kapcsolatban.
    (Piliscsaba gyönyörű hely, 5 évig jártam oda egyetemre)
    Gratulálok a 4 gyermekhez!
    Meli

    VálaszTörlés