Összes oldalmegjelenítés

2021. május 25., kedd

Pünkösd Orfűn

Ennyi előkészületet nem igényelt még egyetlen utazásunk sem, mint a mostani. Március 9.-én, Zolinak március 15.-én lett pozitív a tesztje, a háziorvos nem zárt le a rendszerben, továbbra is fertőző betegként adminisztráltak minket, ezért védettségi igazolványt nem kaptunk. A régi háziorvosunkat leváltottuk, mert nem akarta felírni a Faviripavirt nekem(sokadik nekifutás, könyörgés után tette meg, talán az utolsó pillanatban), az újnál egyszer voltam azóta post-covid miatt vérvételen. Háromszor jártam a kormányhivatalban, több órákat álltam sorba az utcán. Először a lezáratlan aktát közölték velem, majd a második alkalommal akkor mentem, amikor a régi doki visszaírt, hogy lezárt, majd az ügyintézés alatt kiderült, hogy mégsem(!), harmadjára megtudtam, hogy a nyomdában a kártyánk, utazás előtt 3 nappal. Gondoltam, ennyi bosszúság után csak jó lehet az előrehozott gyereknap. Múlt héten jelentkezett egy vevő az autómra(már egy ideje hirdettük, de senki nem tűnt komolynak), kipróbálták és fizettek. Zoli jelenlegi autója 19 éves, kétszer állt meg alatta, na azzal indultunk a 204 km útnak. Dicsérgettem a járgányt, nem is hagyott cserben:) Egy helyes kis apartmant béreltünk, előtte bevásároltunk, feltöltöttem a hűtőtáskát és nekivágtunk. Orfűn sok-sok évvel ezelőtt jártunk, amikor Erikákat vittül lovastáborba a Rácz tanyára. Kacskaringós utakat Kende rosszul viselte(még szerencse, hogy hallgatott rám, út közben ne olvasson), Vince bealudt. Végigjártuk a pécsi és az orfűi tavat, a Medvehagyma ház zárva volt. Időnként elidőztünk egy-egy horgász mögött, a kifogott pontyokat visszadobták(a legnagyobb kifogott amúr 86kg)és hallgattuk a békék kurutyolását. A tó környéke tiszta, de az Aquapark olyan szellemstrandnak tűnt, pedig a táblán azt olvastuk, hogy 2010-ben felújították, ennek nyomait nem láttuk. Vettünk kacsaeleséget, de a kacsákat sem láttunk, pedig Vincét nehéz volt lebeszélni arról, hogy a nádasba dobja az eleséget.A kiállított vizibicikli is darabjaiban árválkodott, egykor szebb napokat élt pavilonok, néhány stég elhagyatottnak tűnt. Emlékzeztett a bánki tóra, már csak a viziszínpad hiányzott!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése