Összes oldalmegjelenítés

2021. május 29., szombat

Horog étterem Szálkán

Az utóbbi években ha elutazunk, akkor apartmant bérelünk(a welnness szállodák árai az elmúlt 2-3 évben elszálltak) Előtte nagybevásárlást csinálunk, az útra csomagolok és egy adag főtt étel is jön velünk(ami általában maradék a hűtőből, de ételt nem dobunk ki), mivel szeretünk enni, nálunk kulcskérdés az étkezés. Egy-egy hosszú hétvégés kiruccanásba egy éttermi látogatás fér bele, erre is előre fel szoktunk készülni. Most Zoli vállalta magára ezt, azt mondta, hazafelé Szekszárdtól pár percre lesz egy az internet népe által fellegekbe emelt étterem. Lejövünk az autópályáról, 20 km és már ott is vagyunk. Mi jól elkacsáztunk, néhány utcás falvakon mentünk keresztül, mire megérkeztünk Szálkára. A pincérnő első kérdése az volt, hogy van-e védettségi igazolványunk és foglaltunk-e asztalt. Igazolványunk volt, foglalásunk nem, de bent tudtak asztalt adni. A környékbeliek megtöltik a helyet. Fantasztikus tálalásban kaptuk a finomságokat. A gyerekeink most ettek először ehető virágot, Kendét teljesen lenyűgözte, azóta kérdezi, hogy melyik virág ehető. Tyúkhúsleves, kecskesajtos salival volt az én menüm, Zolinak borjúpaprikás(pasis kaja), brownie-t is rendeltünk. Nagy tányéron, elegendő ételt kaptunk. Csak ajánlani tudom, ha a 6-os út körül utaztok! Oldaluk:https://horogetterem.hu/rolunk/#szalka

1 megjegyzés:

  1. Tök jó étterem lehet, bár általában nem járunk arrafelé, de megjegyzem magunknak :) !!!
    Szuper lehetett az egész mini nyaralás :) !!!

    VálaszTörlés