Összes oldalmegjelenítés

2021. május 12., szerda

Olvasás

Mióta az eszemet tudom-már oviban nagycsoportosként-összeolvastam betűket, autodidakta módon tanultam meg. Roni, a húgom az akkor futó Szerencsekerékből tanulta meg a betűket, majd olvasni. A játékot rendeszeresen néztük a tévében. Vincének, ha három rövid mondatot kell elolvasnia, akkor 5 percig sztrájkol: "én ennyi betűt, biztos nem fogok elolvasni, felejsd is el", utána tartja magát az elképzeléséhez, majd belátja, ha szabadulnia akar a nyomás alól, akkor olvasnia kell. Mesét szívesen hallgat, még mindig Bogyó Babócát, mert "abban olyan szépek a képek!" Zoli előbb néz meg egy filmet, mint, hogy könyvet vagy akár újságot a kezébe vegyen. Erika, Zoli nagylánya szokta mondani, hogy gyerekként mennyire utálta, hogy nálunk esténként olvasni kell. Aztán elismeri, hogy szerinte később ő ezért szerette meg az olvasást. Még szerencse, hogy különbözőek vagyunk, van, aki él-hal a könyvekért és van olyan a családban, aki inkább bütyköl, mint olvasna. Hosszú nászútról jöttünk haza, elköltöttük az utolsó pénzünket is, egy kis aprónk maradt. Franfurtban a repülőtéren kijött a pénzből egy alap szendvics és egy újság(a címére már nem emlékszem), Zoli kaját vett magának én éheztem és inkább újságot vettem, annyira hiányoztak a betűk:) Kende a spórolt pénzét könyvre költi, az osztálytársai is szeretnek olvasni és megy a csere-bere. Saját tapasztalatból mondtam Kendének, hogy a naptárában írja fel, hogy kinek mit adott kölcsön, mert ha nem kapja vissza, hiányolni fogja. Reggel korábban ébred azért, hogy kint a napozóágyban tudjon egy kicsit olvasni, mert a nap akkor indul jól, ha az ember olvasással kezdi:) Kiránduláskor is olvas, strandon,nyaraláskor is. Kiderült, hogy pl. az angol órán is, mert gyorsan összecsapja a feladatot, unatkozik és inkább a pad alatt olvas(jövő héten angol vizsga és úgy érzem nem állunk valami jól). Tegnaphoz képest egy hónap múlva mennek osztálykirándulásra Ópusztaszerre. Reggel kérdezte, hogy addig hány alkalommal megyünk könyvtárba vagy könyvesboltba. Havonta egyszer egy könyvet kap boltból(a közeli bevásárlóközpontban lévő Libri minden hónapban egyszer tart-20% napokat), ezt kihasználjuk. Karantén alatt is használtuk a könyvtár cserepont szolgáltatását. Aktuális top 5 lista: 1. Időfutár(gyesen voltam, amikor ment a rádióban és már akkor hallgattuk, jó lenne egyszer színházban is megnézni. Kende történelem iránti lelkesedése a könyvhöz köthető) 2. Levél a királynak(Netflixen sorozat is ment belőle, de nincs Netflixünk) 3.Így neveled a sárkányod sorozat(a könyv jobb, mint a mese) 4. Sherlock , Lupin és én(kamaszoknak szóló krimi, fordulatos) 5.Gryphony, a griff bűvöletében(Scolar kid sorozat része, szeretjük)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése