Összes oldalmegjelenítés

2020. augusztus 10., hétfő

Tejút park

 Az egyetem alatt szereztem jogosítványt, azóta vezetek. Szabadságot ad nekem a kocsi,gondolok egyet és megyek. Most úgy alakult, hogy kb. június óta nincs kocsim, eladtuk. Júliusban vettünk egyet, jövő hét közepén talán már használni is tudom, addig is marad a tömegközlekedés és a bringa. Ennek a létnek egy előnye van, annyit vásárolok, amennyi a kosaramba belefér. Ma is bicóval indultunk volna, de Vincinek úgy leesett a lánca, hogy nem tudtuk visszatenni, még jó, hogy a szomszéd utcában van a szervíz, ha már elvittük kértünk rá neki kitámasztót és egy kosarat is:)

A játszótér, park felújítása során láttuk a fázisokat, már akkor nagyon ígéretesnek tűnt a hely. Kinéztem a menetrendet, 1 átszállással jutunk el a játszótérig.  Az első busz, amivel mentünk a Jupiter utcánál is megállt, gondoltam, ha Jupiter az utca neve, akkor biztos közel van a Tejút park, szálljunk le, de a fiúk nem támogatták az ötletem. A buszokon annyira nyomták a klímát, hogy a fiúk fáztak, mellettünk is pulóverben ült a nő. Hazafelé már nem volt ilyen problémánk, mert Zoli értünk jött. Hozzáteszem , Kende kezd belőle kinőni, inkább a kalandparkot vagy a felnőtteknek kitalált fitt parkot részesíti előnyben. Azt tapasztalom, hogy a fővárosban rengeteg szuper Eu kompatibilis játszótér van 0-6 éves korig és utána szinte semmi, pedig a mozgásra való igény megvan a kiskamaszokban is(ja és még ingyenes is legyen).

Sajnálom, hogy nincs Planetárium, időnk és kedvünk, érdeklődésünk lenne hozzá. Csepelen egyre jobb játszóterek épülnek, közösségi parkok szépülnek meg.

A játszótér igényes, szuper, csúszdákkal, űrhajóval, kisebb-nagyobb bolygókkal. Mindenhol gumiborítás, beépített trambulinok, amiken akár többen is ugrálhatnak.
Körülötte futópálya(mellé levendulákat ültettek:) és fittpark.
Egy negatívuma a helynek, hogy hiába tették ki a csili-vili, pénzérmével működő wc-t, nem működött, úgy látszott már régóta.

1 megjegyzés:

  1. Hogy a lényeget ragadjam meg, amikor mi voltunk - igaz nem sokkal nyitás után - még működött a wc :) ...
    Tényleg sok jó játszótér épül Csepelen, ennek mi is örül(t)ünk, most már inkább múlt időben, mert Tománál is eljött az az időszak, hogy dedósnak érzi a játszótereket, a Tejút nem igazán nyerte el a tetszését :) (pedig tényleg jó szerintem), a fentebb említett okokból :) ...

    VálaszTörlés