Összes oldalmegjelenítés

2018. június 11., hétfő

Hófehérke és a hét törpe az Erkelben

Kende osztályfőnöke, Béla bácsi jelezte még kb. tavasszal, hogy kedvezményes áron lehet jegyet venni az Erkel színházba a Hófehérke és a hét törpe előadásra. Az osztályból 4 gyerek jelentkezett.
Kedden rohanva érek oda az iskolához , mert időhöz vagyunk kötve. Majd közli, hogy az  előadás nem aznap lesz. Elnéztem a dátumot és rosszul írtam be a naptáramba. Reggel bekészítettem a jegyeket a pénztárcámba és rögtön ellenőriztem, tényleg Kendének volt igaza.
A jegyek a legfelső részre szóltak, aki ismeri az Erkel színházat, az tudja, hogy nagyon magasra, főleg egy tériszonyosnak. Még a kezdés előtt láttam, hogy fent nincs teltház, ezért néhány sorral előrébb ültünk.
Kezdetben furcsa volt Kendusnak, hogy nem beszélnek az előadás alatt, mert balettről van szó.
Ő is fáradt. Sakkon lefejelte az asztalt, felnyílt a szemöldöke
A sztorit újra fel kellett eleveníteni neki. Látványos volt az egész, szépek a díszletek, a 7 törpe pedig humoros, hangosan nevetett rajtuk Kende. Spicc-pipa-ugrás-pörgés, ezeket ismételte Kende. Végig lekötötte a figyelmét, egy szünet volt, ami alatt kérte a színházas perecét.
Már a 4-6 villamoson aludni akart(érthető, nem szokott este 10ig ébren maradni), Borároson beszálltunk egy taxiba és elaludt.

1 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon szuper előadás, mi anno még Mátéval láttuk ugyanitt az Erkelben :) , annyi idős lehetett mint most Kende, neki is nagyon tetszett a balett :) ! Lassan nálunk Toma következik a sorban, most, hogy így eszembe juttattad :) ...

    VálaszTörlés