Összes oldalmegjelenítés

2017. július 23., vasárnap

BULI

Írtunk idén is nyári bakancslistát, sokat kipipálhatunk róla. Vinci egyik kívánsága  BULI volt.
Könnyebb egy nyári születésű gyereknek családi házban partyt szervezni, mert tudunk kint lenni, sokkal izgalmasabb. Idén a felújítások miatt beszorultunk a házba, ráadásul a sötét házba, mert az ablakaink le vannak fóliázva, ha felhúzom a redőnyt, jön vele együtt a takarófólia is és a por..
Ez legyen a legnagyobb bajunk:)
Délelőtt sikerült kiborítania a szülinaposnak. Kapott egy szörfös pólót, amit összefestékezett(a kerítés cseresznye színét kente a fehér felsőrészre), az apró kavicsokat betömte a fülébe(!), gonoszkodott a bátyjával, verekedett, csapkodott. Sikerült 11 után elaltatnom, ébredés után már jókedvűen mentünk el kettesbe a közeli cukrászdába(a szomszéd kislánynak külön rendeltem tortaszeletet, gluténérzékeny és cukorbeteg és isteni a sajtos csavart, amit többen kértek:)aztán hazahoztuk az autómosós csoki tortáját(amit mint mindig a barátunk készített, fotók majd egy későbbi bejegyzésben)
Vettem egy új arcfestéket, ami tulajdonképpen zsírkrétára hasonlít és sokkal nehezebb vele dolgozni és a végeredmény sem olyan szép, mint amit a festékkel el lehet érni. Erika kifestette a gyerekeket, csikóhalas, kutyás, dinós, hercegnős lurkókkal folytattuk a partyt.
Nagy sikere volt a tetoválószalonomnak is:)Lufiztak, táncoltak, énekeltek, rajzoltak, gyurmáztak, nem maradt el a kincskereső játék sem, legóztak. Kaptunk egy szellem jelmezt, ez a "rémisztős"játék újdonság volt, hangosan kacagtak, élvezték, csak úgy,mint a bújócskát az öcsémmel, aki azt is bevállalta, hogy megtámadhatják őt a gyerekek a rengeteg lufival.
Szuper ajándékokat kapott a négy évesem. Húgom, az egyiket még tegnap összeszerelte, a többit az after partyn felavattuk.


1 megjegyzés: