Összes oldalmegjelenítés

2017. február 26., vasárnap

Farsang

Vinci "farsang szempontjából"könnyebb eset. Szívesen főz, segít a konyhában, ezért úgy gondoltam, hogy legyen szakács. Ehhez minden adva van itthon, kukta sapka(lehet nem ez a pontos megnevezése), kötény, fakanál, habverő, lisztes zsák stb. Az ötletemet leszavazta. "B" variációnak előálltam az autószerelővel. Ez már tetszett neki.
Munkás ruhát kértem Damiéktól, szuperül állt rajta, de nem volt hajlandó felvenni, amikor bement a csoportszobába, amikor mentem értük már az volt rajta! Úgy ment be reggel, hogy a jelmez hozzávalóit betette egy zacskóba és ott kiöntötte a földre. Néhány játékszerszámot összeszedtünk itthon, szerszámos ládánk is van, ráadásul két méretben is. A fejére munkássapkát tettem, fotózni nem engedte magát.
Kendének konkrét elképzelése nem volt, vagyis volt, ami mindennap változott. Örülök, hogy végül nem a Meincraft mellett döntött, hanem Batman lett(rajta kívül volt egy másik Batman is). Álarcot drágán lehet boltba venni(6-10 e között láttam), készítettem erős kartonból itthon egyet, az nem lett elég menő. Arcfestékkel lett álarc.
Ruhát a néhány utcára lévő jelmezkölcsönzőből hoztunk. Szerintem vagány volt, de a fejére nem húzta, mert "olyan a füle, mint egy egérnek". Kritizálni azt tud:) Most is sajnáltam, hogy nem tudok varrni, nincs hozzá kézügyességem, türelmem.
Volt jelmezbemutató, ami hasonló lehetett,mint a divatbemutató. Sok édességet, rágcsálnivalót ettek a gyerekek. Kendusnak ez volt az utolsó ovis farsangja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése