Összes oldalmegjelenítés

2015. július 29., szerda

Felújítás harmadik rész

Legutóbb, amikor hazalátogatunk Szécsényben felejtettem a fényképezőgépem. Friss képeim nincsenek. A felújítás előtt kb. 6 héttel számoltunk, ennyi idő kell, amíg minden átalakul. Eddig úgy tűnik tudjuk/tudják tartani a határidőt. A kőműves brigáddal maximálisan elégedettek vagyunk, csak ajánlani tudom őket. Dolgosak, becsületesek, értenek a szakmájukhoz. 
Legnagyobb örömöm, hogy sikerült arra rábeszélnem Zolit, hogy a konyha-étkező-nappali és a vendégszoba(Erika szobája)burkolatát is kicseréljük.
Eddig egy bibi jött közbe: már lebetonozták a fiúk szobáját, amikor rájöttünk arra, hogy a föld alatti 70 éves vízcsövet is ki kell(ene)cserélni. Nekem és Zolinak is mondta a vízszerelő, hogy 70 éves kb a cső, de azt mondta, hogy ráérünk még a cserével, mert vastagfalú. Későn esett le a tantusz, lehet, hogy a régi cső még bírja 2-5-10 évig, de a közeljövőben nem szeretnénk felújítani a szobát(csőtörésről hallani sem akarok). Végül egy kis részen feltörték a kőművesek a betont és kicseréltük a rozsdás csövet. Utólag mondta a vízszerelő, hogy jól döntöttünk.....
A másik bibi, hogy eltelelt kb. 1,5 hét a felújításból, amikor eszembe jutott, hogy a hűtőből és a fagyasztóból nem lett kipakolva....valahogy más volt a prioritás. Zolinak szóltam, hogy sürgősen dobáljon ki mindent a hűtőből. Már gombásodott, büdösödött....
Hétfőn már a festők veszik át a főszerepet a burkolóktól. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése