Összes oldalmegjelenítés

2015. február 2., hétfő

A történet folytatódik

Kendus felváltva kapja a láz ellen a kúpot és a Cataflam cseppet, plusz negyed Algopyrin(engem mindig helyretesz, dokinéni javasolta, hogy negyedet már a nagyfiú kaphat)Hősként viselkedik, simán elsőre lenyeli a gyógyszert.
Éjszaka(ami nálunk lassan olyan mozgalmas,mint a nappal)többször felébredt pisilni, szomjas volt(szigorúan csak kortyokat engedtem neki, nehogy visszaköszönjön). Úgy fél kettő körül hőemelkedése volt, aztán kettő után már ismét láz.Forgatókönyv: vizesruha, kúp. Ha extrém magas a láz, akkor végbéloldat(amíg beadom neki olyan keservesen sír, hogy potyognak a könnyeim)
A magas láztól csupa kiütés, a szeme könnyezik, elesett, sápadt.

Hajnalban mondja, hogy ő látja a konyhában a Télapót!Látta, hogy az ablaknál jött be, rénszarvasai is vele voltak(oh ne már hallucinál is a gyerekem vagy félig álmodik?!)Annyira boldog volt az élménytől, hogy az Apját is kihívta a nappaliból(aki már nem bírja az éjszakázást és külön szobába költözött)elújságolta a látottakat.Nagyon cuki!
Kérdezte tőlem, hogy akkor most is hozott neki valamit, ha már bejött hozzánk...reggelre az asztalára készítettem(jófej a Télapó) egy Percy, a parkőr 2. dvd és egy zacskó cukorkát.Odavolt az ajándéktól, később esett le neki, hogy az aktuális kedvenc mese folytatását kapta meg"Anya, ez már megvan nekem!"
Mindig van "dugiajándék" a szekrényembe, végszükség esetén csak kikapok egy dvd-t, kifestőt, foglalkoztatót, ceruzát, matricákat. Ilyen esetekben kincset érnek.

Vinci több fogat növeszt egyszerre és lehet, hogy bujkál benne valami, 2-4.30 ordított, sehogy nem volt jó(próbáltuk a babakocsit, ringatást, magamhoz vettem)Végül a masszázsszékbe hátradőltem, mellkasomra tettem és egy light programot elindítottam, erre nyugodott meg.
Ilyen éjszaka után azt várná az ember, hogy majd nappal bepótolják az elmaradt alvásmennyiséget...tévedtem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése