Összes oldalmegjelenítés

2014. április 2., szerda

Gasztroenterológián

Kendus kórtörténete röviden: 6 hetesen hasmenéssel(nem véres széklettel) bekerültünk a csodálatos László kórházba, ahol az infúzió adása mellett rohamosan csökkent a súlya(lefogyott a születési súlyára). Éjjel-nappal cicin lógott, ennek ellenére sem gyarapodott a súlya. Volt olyan doktornő(soha nem fogom elfelejteni), aki azt mondta, hogy ne aggódjak, ha minden étkezés után széklete van, így is fel fog nőni!Kértem, hogy adjanak neki valamit,ami védi a bélflóráját, erre az volt a válasz: "minek azt?""nem használnak semmit!"
Teltek a napok, nem láttam javulást. Emlékszem, hogy az egyik éjszaka annyira kiborultam, hogy kiabáltam(pedig nem szokásom) a nővérrel, hogy tegyenek már valamit, mert a babám fogyását már nem bírom nézni. Írtam a szoptatás előtti és utáni súlyt és pelusok számát, mindig negatívba jöttem ki.

Aztán eszembe jutott, hogy a Kismama magazinba publikál(t) egy Veres Gábor nevű gasztroenterológus, tetszett,amiket írt. Kértem Andi barátnőmet, hogy keresse meg a számát, rendelését. Már másnap reggel tudtam vele beszélni és esetünket felvázolva fogadott is a gyerekklinikán.(saját felelősségre leléptünk a Lászlóból, ahol nem derült ki, hogy miért fosik a gyerek)
Szimpatikus, kedves, a szakmájában profi (a legjobb)embert ismertünk meg. Megvizsgálta Kendét és arra jutott, hogy laktózérzékeny (lesz) a gyerekem. A sok hasmenés miatt nem alakult ki az az enzim a beleiben(6 hetes kor körül alakul ki), ami lebontja a tejcukrot. Szoptatás alatt elhagytam a tejtermékeket: túrót, tejet, tejfölt, sajtot(még laktózmentes változatban sem fogyasztottam), ennek hatására még fogytam is, Kendus kapta a lactase tablettát, amit a lefejt anyatejben olvasztottunk fel.
Láss csodát, a gyerek hasmenése megszűnt, sőt gyarapodni kezdett a súlya. 1 hét múlva a kontrollon már minden rendben volt!

A hozzátáplálásnál javasolta, hogy legyek elővigyázatos. Ne egyen egy nap kétféle tejterméket, fokozatosan legyen bevezetve az étrendjébe és ne fogyasszon nagy mennyiséget.

Odáig jutottunk mostanra, hogy a tejből a laktózmenteset veszem, más tejtermékeket simán fogyaszt(nagyon szereti a joghurtokat). Laktózmentes tej és kakaó fogyasztása után rögtön széklete van(laza állagú) Emiatt ismét felkerestük Veres doktort. A Klinikákra nem lehet bejutni:(, mentünk a Rózsakert Medical centerbe magánrendelésre. A hely gyerekbarát és kedvesek a recepción(kicsit már frusztrálva is éreztem magam), az ára az egekben(nem a mi pénztárcánkhoz szabva), a sima kontroll 20e!Persze a gyerekemért mindent!
Elküldött minket a Klinikákra befújásos laktáz vizsgálatra. A magánrendelőbe is megcsinálják további plusz vagyonért:(

A vizsgálat 3 órás volt. 15 percenként majd 30 percenként kellett befújni a csutorába. Előtte éjszaka már nem ehetett, ihatott Kendus, amit nagyon nehezen viselt(éjjel sírt a hűtőnél, hogy éhes), fogmosást is ki kellett hagynia. A vizsgálat alatt sem ehetett/ihatott.
Klinikákon is nagyon kedvesek, mosolygósak voltak a nővérek, a fiam pedig együttműködő. Szó nélkül megitta a gipszre hasonlító anyagot(gyorsan köt)
A vizsgálatok között a rendelő előtti nagy gyerekrészlege játszottunk. Volt ott csúszda, építőjáték, dömőer, könyv. Tényleg el lehetett vonni a figyelmét. Minden eredménye rendben van. Már csak az a kérdés, hogy akkor miért hajtja meg a tej és a kakaó?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése